A tavalyi év számos remek filmje közül (Oppenheimer, Pókember: A pókverzumon át, Szegény Párák) nem mindegyik került itthon forgalmazásba, emiatt pedig olyan filmekről maradt le a hazai közönség, mint például Andrew Haigh mesterműve.
A film főszereplője az Andrew Scott (Sherlock, Fleabag, Spectre - a Fantom visszatér) által alakított Adam, aki egy frissen átadott kelet-londoni lakóház egyik első beköltözője, illetve forgatókönyvíró. Legújabb munkája miatt azonban vissza kell nyúlnia múltjába, azon belül is egy konkrét eseményhez, amely sok éven át meghatározta az életét. Ezzel kezdetét veszi egy olyan folyamat, amely megváltoztatja őt is, és a nézőket is.
A filmben a történet két szálon fut: az egyik szálon főszereplőnk próbálja feldolgozni szülei (Jamie Bell és Claire Foy) elvesztését különböző víziókon keresztül. A másikon pedig a szintén nemrég beköltözött Harry-vel (Paul Mescal) kialakult romantikus viszonyt követhetjük végig változatos helyszínek között. Míg a szülői szálon Adam gyermekkori otthona a visszatérő helyszín, addig Harry szálán megfordulunk klubokban, az apartmanjában, és még jó pár helyen. Külön érdekesség, hogy a szülőket szerepeltető jeleneteket a rendező saját fiatalkori otthonában vették fel.
A film nagy erősségei közé tartozik a színészi munka és a forgatókönyv. Andrew Scott az év egyik legerősebb alakítását hozza a vízióktól szenvedő, traumáját és egyedüllétét feldolgozni képtelen Adamként, amit tovább erősítenek a karaktere számára megírt szövegek. A filmben és színészi teljesítményben is egyenrangú partnere Paul Mescal (Normális Emberek, Volt egyszer egy nyár) tökéletesen játssza a laza álarc mögött mély sebeket rejtegető Harry-t. Ők ketten tökéletesen kiegészítik egymást, karaktereiket nem csak a szexualitásuk köti össze, hanem szüleikkel való problémás kapcsolatuk is.
Rajtuk múlott a film nagy része, hiszen rengeteg érzelmet kellett ábrázolniuk, néhol egy jeleneten belül többet, azonban láthatóan egyiküknek sem okozott gondot a feladat. Mellettük még Claire Foy (A korona) és Jamie Bell (Billy Elliot) is brillíroznak Adam szüleiként, akiknek Adam külön-külön coming outol, és habár egyik vallomás sem hoz számára feloldozást, arra mindenképpen jók, hogy a színészek megmutassák tudásuk legjavát.
A színészek mellett a technikai oldal is erősen kiveszi részét az egész filmet átható, magányt sugárzó atmoszféra megteremtéséből. A film alapvetően hideg színekkel operál, ami segít átélhetővé tenni a nézőnek az egyedüllét érzését. Ezzel ellentétben a szülőkkel közös jelenetekre a meleg színek jellemzőek, azt közvetítve, hogy Adamnek (Harry mellett) a szeretet és a boldogság csak halott szülein keresztül tud megjelenni az életében. A film egyébként nem fordul el, ha a két férfi közötti intim jelenetekről van szó - nem véletlen a korhatárbesorolás , hiszen (majdnem) mindent megmutat, ezzel is közelebb hozva a nézőhöz a két karaktert, és az ő kapcsolatukat.
Ami azonban ezt a filmet a tavalyi év egyik legjobbjává teszi, az a lezárása, de ezt nem spoilereznénk el. Emellett a zeneválasztás is kiemelkedőre sikerült (Power of Love a Frankie Goes to Hollywood-tól), valamint a szimbolika és az érzelmek is tökéletesen lettek összeegyeztetve. A film maga Taichi Yamada Strangers című regényén alapszik, annak második adaptációja, azonban Andrew Haigh inkább csak felhasználta a könyvet, mivel erősen vegyítette saját ötleteivel, ami leginkább a végén látszik meg.
Negatívumként esetleg a naturalista szexjelenetek említhetők, illetve a néhol kicsit kiszámítható történetvezetés, melyek miatt a film élménye sokak számára csorbulhat.
A film sikerét a 6 BAFTA (Brit Filmakadémia) díj jelölése is mutatja, illetve a tengerentúlon is csak dicséretet kapott, nem érdemtelenül. Amit a Fellow Travelers csinált anno egy életen átívelően és több részen keresztül, azt most az All of Us Strangers tette meg némileg szerényebb mértékben. Ez a film a feldolgozatlan traumákról és a magányról mond el nekünk egy univerzális üzenetet, teszi mindezt kifogástalan technikai és kreatív eszközökkel. Ez egy utazás, amit egy sérült ember elméjében és életében teszünk, és ezt az utazást senkinek sem érdemes kihagynia.
