Mi nyugatosok tuti szavazunk - Szavazó parti Budapesten

Mi, egykori szombathelyi bolyaisok már elkezdtük a bulit. Ma együtt pubozunk, aztán egy helyen, együtt szavazunk.

Mi, ide-oda szakadt szombathelyiek szombatra beszéltünk meg találkozót a régi bolyais-gimis csapattal. Bár már jó négy éve végeztünk, még mindig összejárunk havonta-kéthavonta Pesten. Igaz, ez egyre nehezebb a dolog, hiszen néhányan már gyakorlaton vannak itt-ott, van, aki most fejezi be az egyetemet, van, aki még húzza, én magam Londonból jövök le családozni-barátozni, amikor csak tehetem.

Szavazó parti Budapestesen
Mi rákészülünk a demokratikus jogok tudatos gyakorlására!
Nyugat.hu

Már meg is voltak a részletek az összeröffenést illetően, amikor valaki közbevetette: de gyerekek, hát vasárnap van szavazás! Hogy fogunk mi szavazni, ha szombat este Pesten talizunk? Pedig szavazni azt kell! Így jött az ötlet hogy mindannyian átjelentkezzünk a 14. kerületbe (kb. két perc volt az interneten), hogy másnap (ottan) együtt szavazhassunk.

Szavazó parti Budapestesen
Nyugat.hu

Csak vigyázni kell sokat nem szabad fogyasztani, hogy vasárnap még tudjuk hova kell húzni az ikszet: a karikába!

(A fotók telefonnal készültek. )

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2014