Százmilliókat kell visszafizetniük a sikertelen képviselőjelölteknek

Az országgyűlési választásokon indult képviselőjelöltek harmada nem tudott elszámolni az egymilliós állami támogatással.

209 millió 267 ezer forint visszafizetését írták elő – közölte a Blikk érdeklődésére a Magyar Államkincstár (ÁSZ). Ha a volt jelöltek ezt nem teljesítik, akkor az adóhatóság hajtja be rajtuk adó formájában.

Adó formájában hajtják be

Mi is írtunk arról, hogy több, mint hatmilliárd ment el Több mint 6 milliárdot kapnak a kampányra a pártok 2014. March 06. 11:01 a jelöltek és a pártok támogatására a kampányban, ami az új választójogi törvény miatt alakult így. És arról is, hogy soha nem látott mennyiségű jelölt szállt versenybe Lepedőméretű szavazólapokra számíthatunk 2014. March 05. 17:32 a szavazatokért, ez pedig elsősorban a könnyen hozzáférhető állami pénzek miatt történt.

Az új szabályok szerint, ha egy jelölt összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat, akkor egymillió forintot kapott a kampányra. Ezt viszont azoknak a jelölteknek. akik nem értek el a választáson legalább egy százalékot, vissza kell fizetniük, és a többieknek is tételesen el kell számolni vele.

Olvashatatlan számlamásolatok, kampányon kívüli költések

Most ezzel vannak gondok. Az ÁSZ azt közölte a Blikkel, hogy a jelöltek több mint harmada nem számolt el megfelelően a pénzzel. Nekik az állami támogatás kétszeresét kell visszafizetniük, legalábbis annak az összegnek, amivel nem sikerült elszámolni. Ez akár elérheti a jelöltenkénti kétmillió forintot is.

Az ÁSZ a hiányosságok közé sorolta, hogy voltak olvashatatlan számlamásolatok, nem egyeztek a számlán és a számlaösszesítőn a számok, a felhasználás nem volt kellőképpen megindokolva, vagy nem a jelölt írta alá a dokumentumokat, de előfordultak kampányidőszakon kívüli számlák is, amiket nem tudtak elfogadni.

Az ÁSZ későbbre ígért tájékoztatást arról, melyik pártok jelöltjei nem számoltak el a támogatásokkal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2014