Választási csalás Szombathelyen? – Az MSZP a szavazatok ellenőrzését kéri

Eredetinek tűnő, de hamis bélyegzővel lepecsételt szavazólapokat találtak egy szavazókörben.

Szombathely 20. sz. szavazókörében, a Váci iskolában szavazatszámlás közben két olyan szavazólapot találtak, amiken nem a szavazókör pecsétje volt. Az egyik szavazólap egyéni, a másik listás volt, és mindkét szavazat a Fideszre érkezett.

Kisebb és más formájú pecsét

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A szavazatszámláló bizottságba delegált MSZP-s tag ezt jelezte a bizottságnak, a bizottság megállapította, hogy a pecsét színe megegyezik a hivatalos bélyegző színével, ám annál jóval kisebb és más forma található rajta. A két szavazatot eredménytelennek minősítették.

A párt elküldte nekünk az esetről felvett jegyzőkönyv és a két szavazólap másolatát, galériánkban megnézhetők.

A bélyegző
Nyugat.hu

Czeglédy Csaba, a baloldal szombathelyi kampányfőnöke kérdésünkre kijelentette, az eset választási csalás gyanúját veti fel. Ha az egyéni és a listás szavazatok között egy-egy hamis bélyegzős szavazólapot találtak, akkor könnyen lehet, hogy ezekből több is van. Ráadásul komoly aggályokat vet fel, hogy a szavazólap eredetinek tűnik, pedig azokat szigorúan nyilvántartják és őrzik. (Megírtuk, hogy fegyveres őrök kíséretében szállították a szavazólapokat és a többi dokumentumot Szombathelyre.)

Kérik a szavazatok átvizsgálását

Czeglédy kijelentette, az eset miatt a helyi választási bizottságnál kezdeményezik az összes, Szombathelyen leadott szavazólap bélyegzőjének vizsgálatát, és ennek eredményétől függően kérik meg a választási bizottságot, hogy tegyen feljelentést választási csalás gyanújával. Hozzátette, ha a bizottság ezt nem teszi meg, akkor a párt tesz feljelentést.

Felhívtuk a szombathelyi választási irodát, a választási bizottságot nem értük el, ők csak az ülések idején tartózkodnak az irodában. Annyit tudtunk meg, hogy az irodához eddig nem érkezett bejelentés, és nem tudtak az esetről sem. A bejelentéseket egyébként a szavazást követő három napon belül lehet megtenni.

Az ügynek mindenképpen lesz folytatása, amint új információkat kapunk, azokat közöljük.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2014