Nem ellenőrzik a vitás szombathelyi szavazatokat

A választási bizottság szerint is jogsértés történt, de nem rendelték el az ellenőrzést.

Ma délelőtt ülésezett a szombathelyi választási bizottság, és döntöttek az MSZP által benyújtott kifogásokról. Mint korábban írtuk Választási csalás Szombathelyen? – Az MSZP a szavazatok ellenőrzését kéri 2014. April 07. 15:22 , a párt egyik szavazóköri delegáltja a szavazatok számolásakor két, hamis bélyegzővel lepecsételt szavazólapot talált, mindkettőt a Fideszre adták le. Mindkét szavazólap valódinak tűnt, csak a bélyegző volt hamis.

A bélyegző
A kifogás alapját adó szavazólapok és jegyzőkönyv
Nyugat.hu

A szavazatszámláló bizottság ezt a két szavazatot érvénytelenítette, de az MSZP beadvánnyal fordult a szombathelyi választási bizottsághoz. Ebben kérték, hogy a bizottság rendelje el a szavazatok ellenőrzését, indoklásuk szerint lehet, hogy több, szabálytalan szavazatot is érvényesnek nyilvánítottak.

A választási bizottság ma délelőtti ülésén megállapította, hogy valóban történt jogsértés, de nem rendelték el a szavazatok ellenőrzését. Czeglédy Csaba, az MSZP szombathelyi kampányfőnöke lapunknak azt mondta, még nem döntötték el, mit tegyenek, egyeztetnek, és majd döntenek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Választási csalás Szombathelyen? – Az MSZP a szavazatok ellenőrzését kéri

Eredetinek tűnő, de hamis bélyegzővel lepecsételt szavazólapokat találtak egy szavazókörben.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2014