Biztosan tud mindent a tegnapi választásról?

Hol nyerte a legnagyobbat a Fidesz? Hol döntött csak néhány szavazat? Hová tűnt 46 ezer szavazó?

A 444.hu tett közzé nemrég egy cikket, ebben a választás érdekességeit emelik ki. Az ő cikkünk nyomán haladunk, de kiegészítjük néhány saját gyűjtéssel is. Kezdjük a 444.hu tényeivel.

Nagyon kis különbségek

Az elején a Fidesz elsöprő győzelme áll. Ezt nem kérdőjelezi meg senki, ahogyan Török Gábor írta, a világ bármelyik választási rendszerében nyertek volna ilyen támogatottsággal. De tegnap kevesebben szavaztak rájuk, mint 1998 óta bármikor, '98-ban ezzel az eredménnyel elveszítették volna a választást. Most éppen hogy átlépték a kétharmad határát, 2010-ben ehhez a mostaninál 570 ezer szavazattal több kellett.

Budapest 15. választókerületében a fideszes Kucsák László 22 szavazattal nyert Kunhalmi Ágnes előtt, előbbi 20 104, utóbbi 20 082 szavazatot kapott. Ebben a választókerületben eredetileg Simon Gábor indult volna, az ő botránya után lépett a helyébe Kunhalmi.

Miskolcon az első három helyezett különbsége 500 szavazaton belül van. A nyertes baloldali Varga László 14 372, a második helyen lévő fideszes Sebestyén László 14 012, a harmadikon áll jobbikos Pakusza Zoltán 13 902 szavazatot kapott.

A rejtélyes új pártok

Budapest 6. választókerületében, a hagyományosan baloldali 8. kerületben a fideszes Vass Imre 448 szavazattal győzte le a baloldali Pál Tibort. Zuglóban a korábban botrányairól elhíresült MSZP-s Tóth Csaba simán, kétezer vokssal verte a Fidesz korábbi elszámoltató-biztosát, Papcsák Ferencet.

A Jobbik egyik jelöltje sem nyert egyéniben. Miközben listán 4 százalékkal kaptak többet, mint négy éve. 2010-ben 16,67, most 20,7 százalékot értek el listán.

Valahol elveszett 46 ezer szavazó. Két új szervezet, Új Magyarország Párt Táncsics Péter: A kis pártok jelentik az új generációt 2014. April 01. 07:48 és az Új Dimenzió Párt összesen 3552 szavazatot szerzett listán, ehhez képest 99 jelöltet állítottak, amihez 49 500 ajánlás kellett. Ja, és ez utóbbiért 149-149 milliónyi állami támogatást kaptak.

Vas megye a Fidesz legbiztosabb bázisa

A magát kommunistának valló Munkáspárt 27 671 szavazatot kapott tegnap, ezt 33 egyéni jelölttel érték el. Thürmer Gyula pártja így több szavazatot szerzett, mint hány ajánlást gyűjtöttek a jelöltjei.

És akkor a mi gyűjtésünk. A Fidesz a legnagyobb győzelmét Vas megyében aratta, itt majdnem 52 százalékot kaptak, a baloldal 22 százalékot, a Jobbik 17,7 százalékot, az LMP 5 százalékot szerzett. A 3. választókerületben (központja Körmend) azonban V. Németh Zsolt (Fidesz) jóval gyengébben szerepelt, mint 2010-ben.

Négy éve majdnem 71 százalékot szerzett, most 57,2-t. A baloldal közel ugyanúgy szerepelt, mint 2010-ben, 1 százalékpontot javítottak, a Jobbik viszont hetet. Bana Tibor négy éve 15,6 százalékon végzett, most 22 százalékot, de mindkét választáson megelőzte a baloldal jelöltjét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elsöprő Fidesz győzelem

Vas megyének lesz három fideszes és egy jobbikos képviselője, vasi baloldali képviselő nem lesz.

Így zajlott a szavazatszámlálás

Az eredmények ismeretében is izgalmas olvasmány percről-percre cikkünk.

Ez volt a vasárnap krónikája – Szombathelyre hangolva

Két órás csúszással, de mindenhol befejeződött a szavazás. Sorrendben a mai nap fontosabb történései itt.

Táncsics Péter: A kis pártok jelentik az új generációt

Az Új Magyarország Párt elnöke szerint a média kirekesztő és megrendelésre dolgozik.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2014