Tisztelt Újságíró!
Szinte azonos körülmények között történt velünk meg az "értékesítés", szerencsére mi is ellen tudtunk állni a férjemmel a csábos ajánlatnak 10 ve. Az a gond, hogy akik BUKTAK a mesés ajánlaton, azok nem merik elmondani, mert szégyellik, hogy így átverték őket. Meg azért sem , mert MO. nem szerncsés azzal kérkedni, hogy a lakásom, autóm mellett még luxus nyaralásra is tellik. DE igazából sejtem, bár kevesekről tudom hogy ezzel a rendszerrel kapcsolatba kerültek, és elmentek nyaralni, de talán csak 1x! és az utáni években próbálták értékesíteni a hetüket, de jó ha a pénzüknél maradtak, futotta a kiadásokra. Arról nagyon nem hallani, hogy mennyire egérte!! Pedig azért akkor biztosan ajánlanák másoknak is, legalább is a közeli ismerőseink. De ez sosem volt.
Végülis a "beszervezéskor" mi is patáliát csaptunk a nyeremény miatt, de csak azt értük el, hogy a fele hallgatóság otthagyta az előadást, és nekünk is alpári stilusú megjegyzéseket kellett hallgatnunk a konzervatizmusunkról.Igaz, iszonyú fejfájással álltunk fel az Arany Bárány asztalaitól(Zeg), de életünk helyes döntése volt! Még 1x próbálkoztak más csatornán, de akkor nem tudtuk végig pörgetni az eseményeket, mert átlátták, hogy ismerjük a rendszert, és szépen befejezték a meggyőzést, szó szerint ott hagytak bennünket.
annajakab_KUKAC_mailbox_PONT_hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!