Az alábbi levelet egy elkeseredett olvasónk, K. Kovács Mária küldte Körmendről – aki úgy érzi, nem maradt számára más lehetőség, mint történetét megosztani a nyilvánosság:
Tisztelt Szerkesztőség!
"Lassan már húsz éve, hogy Körmenden a jelenlegi kis lakótelepi, földszintes lakásomba költöztem. A szoba ablaka egy nagy üres területre nyílt - ahova később játszóteret alakítottak ki. Eleinte nagyon zavart a gyerekek kiabálása, de rábeszéltem magamat, hogy ez van, ezzel kell ezentúl együtt élni. Lassan hozzászoktam a gyerekzsivajhoz - nem zavart, jelenleg sem zavar.
Aztán berepült a szobámba az első focilabda - persze az ablakon keresztül. Amikor odamentem az ablakhoz, a gyerekek szétszaladtak a szélrózsa minden irányába - fogalmam sem volt, hogy ki volt a tettes. Aztán azon a nyáron jött a második, harmadik...
Amikor a most hétéves unokám csecsemő volt, a nyitott ablakon berepülő labda a feje mellett egy cm-rel süvített el. Ekkor már közel voltam a hisztériás rohamhoz.
Megkértem az önkormányzati képviselőt, hogy legyen szíves intézze el, hogy egy labdafogót szereljenek fel. Ő teljesen indokoltnak tartotta, és testületi üléseken több ízben meg is kísérelte elintézni, hogy a játszótér szélére labdahálót helyezzenek el. Türelmesen vártam, de sajnos ígéreten kívül semmi nem történt.
Ennek immáron már négy-öt éve. Minden tavasszal reménykedtem abban, hogy talán most... Közben az ablakom redőnyei teljesen elvetemedtek a nekirepülő labdáktól, az idegeim pedig ronggyá szakadtak a falnak, ablaknak csattanó focilabdák hangjától.
Ez év augusztus elején ismét nálam landolt a nyitott ablakon át a focilabda, ha egy hirtelen reflex-mozdulattal nem kapom a kezemet a fejemhez, akkor éppen halántékon talál. Így is csengett egy ideig a fülem tőle.
Ezért aztán augusztus 11-én ismét írtam a polgármesternek, egy labdahálót helyezzenek el a játszótér szélén. (akár egy focipályát is elkeríthetnének a játszótéren) Végül is futná az iparűzési adómból - amit gyakorlatilag a semmiért fizettetnek velem.
Arról már nem is szívesen beszélek, hogy mozgáskorlátozott vagyok, gyakorlatilag nem tudom a lakásomat elhagyni, szív- és magas vérnyomás betegségem van. Ez utóbbiaknak nemi gazán használnak a hirtelen drasztikus hangok, egy-egy "becsapódás" után órákig rosszul érzem magamat.
Nem tudok, és nem is akarok elköltözni. Nem hiszem, hogy bele kell nyugodnom, hogy kora tavasztól, késő őszig állandó stresszben, félelemben kell élnem, akkor amikor viszonylag kisebb költséggel meg lehetne szüntetni a jelenséget, ami az életemet tönkreteszi. Arra már nem is akarok gondolni, hogy politikai oka van annak, hogy a polgármester már évek óta nem foglalkozik érdemben a panaszommal."
