Sokan eddig találtak rá eddig, ezért megmutatjuk az elvarázsolt cáki kőfejtő mélyét

Sokan nem ismerik, pedig Vas megye egyik legkülönlegesebb helye.

Ugye megvan Bert karaktere az Agymenők sorozatból? Ő volt az a nagydarab geológus, aki mindig valami kőzetet hozott magával, és órákig tudott beszélni róla, miközben a többiek csak pislogtak. Na, ő biztosan odalenne a cáki kőfejtőért – itt ugyanis annyi érdekes szikla és formáció van, hogy még Bert is fülig érő mosollyal gyűjtené a mintákat.

cáki kőfejtő
Egy látványos kőpárkány
Mészáros D. Zsolt

A Vas megyei Cák neve - legkönnyebben a régi 87-es útról érheted el - általában a híres pincesorról ismerős, ahol a régi, zsúpfedeles borospincék ma is őrzik a falu múltjának hangulatát. Nemrég ajánlottunk is önöknek öt könnyű túrát Kőszegen és környékén Ide menj, ha dagonyázás nélkül akarod élvezni a tavasz csodáit! 2021. March 06. 07:22 című cikkünkben.

Cáki pincesor
György István Péter

Pedig a környék ennél jóval többet rejt: a falu határában megbúvó egykori kőfejtő például igazi természeti kincs.

A cáki játszótértől alig néhány lépésnyire, egy elfeledett ösvény vezet a régi kőfejtőhöz. Igazi bejárat talán már nincs is, csak ahol a növényzet ritkásabb, ott sejthető, merre induljunk. Aki rátalál, mintha egy másik világba lépne: a sűrű zöld lomb, a mohás kövek és sziklák között kis túlzással olyan érzés fogadja az embert, mintha egy Indiana Jones-film díszletébe csöppent volna.

cáki kőfejtő
Mészáros D. Zsolt
cáki kőfejtő
Ilyen vadregényes tájon át jutottunk el az egykori kőfejtőbe
Mészáros D. Zsolt

A napsugarak csak szűrten jutnak be a fák közé. A régi kőfalak még mindig őrzik a múlt emlékét.

cáki kőfejtő
Mészáros D. Zsolt

A kőfejtő ma már számos élőlény otthona: denevérek, gyíkok, madarak és apró erdei állatok találtak benne menedéket. Ezért, ha valaki idelátogat, érdemes csendben, tisztelettel járni a helyet – nem bolygatni, csak figyelni és megélni ezt a különös békét.

cáki kőfejtő
Bezöldült szikla
Mészáros D. Zsolt

A meredeken záruló kőfal fölött fenyők és bokrok kapaszkodnak a sziklák repedéseibe.

cáki kőfejtő
A köfejő csak pár helyen tárul ki ennyire szépen, de a látvány magáért beszél.
Mészáros D. Zsolt

A képen látható ösvényen lehet a kőfejtő fölé feljutni. Innen lenyűgöző a kilátás az Alpok-aljai domboldalakra, de érdemes nagyon óvatosnak lenni: korlát nincs, a perem omladékos és csúszós, főleg eső után.

cáki kőfejtő
A köfejtő teteje felé vezető ösvény. Fent már nem tanácsos a sziklaperem közelébe menni.
Mészáros D. Zsolt

Szóval miért is érdemes idejönni? A Cáki kőfejtő nem nagy, mégis lenyűgöző. Egy apró, eldugott szeglet, ahol az emberi múlt és a természet új élete találkozik.

cáki kőfejtő
Galériánkért kattintson a fotókra!
Mészáros D. Zsolt

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Nyugat-túra