Megszületett a megállapodás, megkapja a 37,5 milliót az önkormányzattól a Haladás

Sikerült kompromisszumra jutniuk.

"A tegnapi napon, azaz 2020. október 19-én közös egyeztetésen vettek részt a Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft., a Haladás VSE és az önkormányzat képviselői. Az egyeztetés eredményeként a korábban a megszavazott 37,5 millió forintos támogatáshoz kapcsolódó szerződést a felek a tegnapi napon aláírták, így ez a mai napon kifizetésre is kerül.

A felek kijelentik, hogy a jövőben az illetékes minisztériumnál az általuk használt létesítmény fenntartásához kapcsolódó költségek állami támogatása ügyében - lehetőségeikhez mérten - eljárnak."

A fenti közleményt Nemény András polgármester, Szántó Erzsébet, a Haladás VSE elnökségi tagja és klubmenedzsere, Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója és Kovács Cecília, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft. ügyvezetője közösen adta ki.

Ezzel gyakorlatilag a Haladás futballcsapat az év végéig használhatja az új stadiont az itthoni mérkőzéseken.

A múlt heti szurkolói fórum
Mészáros D. Zsolt

Ez a 37,5 millió okozta az elmúlt hetek nagy vitáit, amit itt foglaltunk össze Ki a felelős azért, hogy megint le van gatyásodva a Haladás, és még a stadionjából is kizárhatják? 2020. October 13. 13:59 . A stadion bérleti díjához adott támogatást a csapat eddig azért nem kaphatta meg, mert Séllei Árpád kényszerződésre és elfogadhatatlan feltételekre hivatkozva nem volt hajlandó aláírni A Haladás ügyvezetője nem írta alá a szerződést, ezért nem kapták meg a 37,5 milliót - írja a városháza közleménye 2020. October 12. 17:34 a szerződést.

A futballcsapat azzal is próbálkozott, hogy a szurkolók helyezzék nyomás alá az önkormányzatot, és el kell ismerni, ez valamennyire be is jött, de az eredményhez kellett az is, hogy Séllei Árpád is hajlandó legyen a kompromisszumra.

Egy héttel ezelőtt volt egy szurkolói fórum "Biztosan nem lesz olyan, hogy a Haladás nem játszhatja a hazai meccseit az új stadionban" 2020. October 14. 21:15 a csapat helyzetéről, miután elterjedt a hír, hogy a csapat nem használhatja a stadiont, mert nem fizet bérleti díjat. Ott az is kiderült, hogy alapvetően tér el a csapat, az önkormányzat és az idén még járó évi 300 milliós állami támogatás kedvezményezettjének, a HVSE-nek a véleménye.

Szurkolók a múlt heti fórumon
Mészáros D. Zsolt

A futballcsapat szerint nekik is kapniuk kellene A Haladás nem érti, hogy ha az állam kifizeti a stadion üzemeltetését, akkor miért kell nekik is bérleti díjat fizetniük 2020. October 12. 10:26 a támogatásból, hogy ki tudják fizetni az évi mintegy 75 milliós bérleti díjat, a HVSE viszont úgy értékelte Miért nem kaphat a 300 milliós kormánytámogatásból a Haladás futballcsapat? 2020. October 15. 15:52 , hogy azt a pénzt csak ők használhatják fel. Az önkormányzat pedig arra figyelmeztetett többször is, hogy a futballcsapat 90 százalékban magánkézben van, és a többségi tulajdonosnak is hozzá kellene járulni a működés költségeihez.

Ez a három vélemény ütközött meg az említett fórumon, aminek a végén látszott, hogy mindenki érdekelt a kompromisszumban, ami így a szerződés aláírásával meg is született.

Legalábbis erre az évre, hiszen jövőre még komolyabb gondok lesznek, hiszen 2021-ben már nem lesz 300 milliós, állami támogatás, és a sportkomplexum működtetésének költségei is egyre nőnek Miért nem kaphat a 300 milliós kormánytámogatásból a Haladás futballcsapat? 2020. October 15. 15:52 .

Így sok-sok további egyeztetésre van szükség, de az már most látszik, hogy újabb közpénzmilliók mennek majd a "profi" futballra. Erről nemrég írtunk véleménycikket Az irracionalitás ködében, a láthatatlanná tévő köpönyeg alatt - A Haladás-támogatás margójára 2020. October 16. 07:41 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet