A Fidesz ősszel elveszítheti Szombathelyt - állítja egy közvéleménykutatás

Annak ellenére győzhet az ellenzék, hogy a Fidesz magasan a legnépszerűbb párt a városban.

Tegnap írtunk Molnár Miklós: A polgármester is annyiért végezze el a feladatokat, mint én 2019. March 28. 14:17 a szerdai közgyűlés utáni sajtótájékoztatókról, ahol azt is megjegyeztük, hogy a szombathelyi Fidesz-frakciónak új hívószavai vannak, köztük az új többségre használt

ideiglenes többség

. Ehhez hasonló gondolatot Puskás Tivadar is megfogalmazott a március 13-i közgyűlésen Két hét múlva lesz költségvetés, jogerős a Médiaközpont igazgatójának leváltása, a SZOVA-vezérigazgatója marad a helyén 2019. March 13. 08:33 . Ezt mondta:

A Fidesz van többségben, de most az ellenzéknek van több szavazata.

A Závecz Intézet Szombathelyen végzett közvélemény-kutatását az Index ismertette, és ebből kiderül, hogy van igazság a kijelentésekben, ugyanis jelenleg is a Fidesz a legnépszerűbb párt a városban, magasan vezeti a listát:

dullszabi pártpreferencia

null

Így alakulnak a pártpreferenciák jelenleg Szombathelyen:

Fidesz: 39,6 százalék
MSZP: 10 százalék
Jobbik: 5,3 százalék
LMP: 5,3 százalék
DK: 4 százalék
Momentum: 2,9 százalék
Bizonytalan: 24,9 százalék

A Závecz Intézet elemzése viszont felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzati választásokon a pártpreferenciáknál fontosabb a jelöltek személye. Szombathelyen az ellenzék szinte teljes összefogásban indul A lakossággal közösen akarják vezetni Szombathelyt az Éljen Szombathely! közös képviselőjelöltjei 2019. February 01. 17:00 , a Jobbik ennek nem része, de nem állítanak önálló jelöltet az Éljen Szombathely polgármesterjelöltje, Nemény András ellen.

A mérés eredménye szerint Neménynek a Fidesz bármelyik jelöltjével szemben nagyobb a támogatottsága.

  • A hírek szerint nem Puskás Tivadart indítja a Fidesz a polgármesteri székért, de Nemény őt is megverné 42-37 százalékra (16 százalék nem tudja, hat nem válaszolt).
  • Ha a jelenlegi fideszes alpolgármester, Illés Károly az ellenfél Valószínűleg Illés Károly lesz a Fidesz szombathelyi polgármester-jelöltje 2019. February 19. 12:58 , Nemény győzelme még biztosabb: 40-21-re győzne (itt 30 százalék a bizonytalan és nyolc nem válaszolt).
  • Neményt a Fidesz szavazóinak egy része is hajlandó támogatni

  • Ha Puskás indul a Fidesz szavazóinak 11 százalék akkor is átszavazna Neményre.
  • Ha Illés Károly a jelölt, akkor a fideszesek 19 százaléka (majdnem az ötöde) szavazna inkább Neményre.
  • A jobbikosok jobban kedvelik Illést

    Érdekes, hogy a Jobbik szavazóinak körében más a fideszes polgármesterjelöltek megítélése. A jobbikos szavazóknál

  • ha Puskás a jelölt, akkor 54 - 8-ra nyer Nemény
  • Ha Illést indítja a Fidesz, már csak 35 - 24 százalék a különbség.
  • A Pro Savaria szavazói is az ellenzéket támogatják

    A kutatás kitért arra is, hogyan látják a helyzetet a Pro Savaria szavazói, hiszen Molnár Miklóst ők juttatták be a közgyűlésbe. A Fidesz utalt is arra, hogy szerintük Molnár a Pro Savaria szimpatizánsait is elárulta.

    A mérés eredménye szerint a Pro Savaria támogatóinak 74 százaléka inkább az ellenzéki jelöltre szavazna októberben (bárki is az), míg a fideszesre csak 17 százalék.

    A kutatás kitér még arra, hogy milyen helyi ügyek izgatják a szombathelyieket. Kiderült, hogy a helyiek 53 százaléka elégedetlen a közutak állapotával, 42 százalékuk a parkolók számával, viszont a relatív többség inkább elégedett a városi buszok állapotával és az idősellátás színvonalával.

    A Fideszen kívüli többség éppen az utak felújítását, parkolók létesítését tűzte ki fő céljául, ez is segítheti az ellenzéket a választásokon.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Önkormányzati választás 2019