B.J. 1862 – ez áll a bejárat fölött kőbe vésve. Bauer Jahre – az építés éve. Rövid történeti kitekintésünket itt kezdjük.
Vállalkozótól ügyvédig
Horváth János, Szombathely híres alakja ugyanis ekkor indítja ezt a vállalkozást. Sok egyéb mellett, a tulajdonos ugyanis a kor nagy vállalkozója volt, befektetett fürdőbe, malomba, sörözőbe, sőt telkeket is parcellázott.
A pincéből pedig jeget szállíttatott háztartásoknak, vendéglőknek. Néhány évvel később már Jégveremhez címzett mulatóról cikkeznek, Horváth italmérési jogot kapott a várostól, így lett a Jégpince Szombathely kedvenc szórakozóhelye. 1882-ben a nyári mulatóhelyen új vendéglőt nyitott, egy évre rá pedig meghalt – ezzel ért véget az aranykor.
A pince és a fölötte álló villa tulajdonosai sorra váltották egymást, gróf, állatorvos, vendéglős egyaránt birtokolta, a világválság idején félévente cserélt gazdát, míg végül 1954-ben államosították. Épp, amikor megszületett a jelenlegi tulajdonos.
A hajléktalanszálló
Az ingatlant dr. Gyimesi József ügyvéd vásárolta meg, 1996-ban. Mint mondja, gyerekkorában mindig borzongva járt el erre, amikor a Középhegyi úton lakó nagyszülőket látogatta meg. Kíváncsi is volt, de félt is, úgyhogy nem lógott be, mint sokan tették. Így már tulajdonosként járt bent először.
- Borzasztóan nézett ki. Ide folyton bejártak a hajléktalanok, akik tüzet gyújtottak, itt éjszakáztak. Tele volt szeméttel, százezrek mentek el csak a kitakarításra. Próbáltuk kitessékelni az illetékteleneket, befalaztuk elöl, de meg sem várták, hogy megkössön, egy nap múlva lebontották és újra bejöttek – nevet a régi bosszúságokon.
Aztán néhány éve a család döntött a pince sorsáról. Ha megvették, bizonyítani kell, hogy jó kezekbe került. A cél a megmentés volt.
- Mi valójában a pincéért vettük meg az ingatlant, de akkoriban a pénz arra futotta, hogy kifizettük a vételárat. Néhány éve határoztunk úgy, hogy elvégezzük a legfontosabb munkákat, a cél az állagmegőrzés volt.
A pénznyelő
Így aztán lebontották az épületet „eltakaró” betonkaput, amit még a háború után építettek – hogy mi okból, örökké titok marad. A csúnya zöld vasajtót tehát már senki sem találja ott, szépen rakott kőfalban három boltív, oldalt kettő „vakon” – talán szobrok állhattak benne - középütt a bejárat, melyet kis ablakok kereteznek. A falba eredetileg római kori, faragott köveket is beépítettek, némelyiken kagylónyomot is felfedezünk.
A belépő aztán újabb és újabb boltívek alatt átlépve jut el a pince mélyéig, a „plafonig” itt – ahogy egy hajdani besurranó meséli – a régi zseblámpák fénye már fel sem hatolt. Így aztán a birtokháborító suhancok fáklyákat dobáltak föl, hogy láthassák a falakat.
- Talán tíz méter is lehet – saccolja a tulaj – a pince egyébként 27 méter hosszú és 6 méter széles csatári kőből épült, statikailag rendben volt, de a tetejéről potyogtak ki téglák, így ott be kellett vakolni. Ahol pedig jó állapotban maradt, ott megtisztítottuk a téglákat – mutatja a falakat – három év alatt hoztuk ennyire rendbe. Sok pénzt nyelt el és valószínűleg ez sosem fog megtérülni. De nem is ez a cél, egyszerűen csak meg akartuk menteni, mert egy érték – nem anyagi értelemben - főleg a szombathelyiek számára.
Borozó?
Aztán mesél az építkezésről, a Kőmíves Kelemeni kőrakásról – amit felépítettek másnapra le is döntötték - a gyorsan fogyó építőanyagról, melyből valószínűleg sok kiskertben épült tűzrakó hely. De már nem bosszankodik. A lényeg, hogy majdnem kész.
Gyimesi József nem gondolkodik azon, mire lehetne használni a jégpincét, ez a jövő kérdése, ahogy fogalmaz. Azt tudja, mire lenne a legnagyobb igény. Az erre kerekező kiskert tulajdonosok - látva a felújítási munkát – jelezték, szívesen látnának itt egy borozót. A tulajdonos azonban nem akar felcsapni vendéglősnek és eladni sem fogja a pincét, sőt azt szeretné, ha minél többen látnák azt – így aztán nyáron bárki bekukkanthat oda. De akinek terve van, jöhet – mondja.
Teraszmentés: kilátás a jövőre
A Jégvilla felé járók láthatják, hogy a megtisztított domboldalon egy „sosemlátott” kőfal húzódik, mögötte egy több helyiséges, szintén boltíves építmény, melyet a dzsungel olyannyira elrejtett, hogy maga a tulaj sem tudott róla, véletlenül fedezték fel.
Valószínűleg ez volt a szórakozóhely terasza, illetve maga a vendéglő. Így már érthető, miért dicsérték hajdan a gyönyörű kilátásáért is a helyet. Gyimesire tehát most újabb kihívás vár, ismét értéket kell mentenie. Ha elkészül, oda is bekukkantanánk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
