Lehet török tavasznak nevezni az eseményeket, amik feldúlták Isztambul turistabarát mindennapjait, ez az utcai megmozdulás azonban más, mint amik az elmúlt három évben kirobbantak az arab államokban, Tunéziától Szíriáig. A New York Times hosszas és tanulságos írásban taglalja az események hátterét, amiből kiderül, hogy ez már régen nem egy parkról szól, amit a helyiek meg akartak védeni egy oda szánt plázától.
Míg az észak-afrikai és közel-keleti megmozdulások legbátrabbjai az alapvető megélhetésük, a munkanélküliség, a kilátástalanságot maga után húzó szegénység miatt ragadtak rohampajzsnak vágható köveket, addig Törökország gazdasága vibrál és virágzik, ebben a tekintetben konkrétan ott vannak a világ húsz legpörgősebb országa (vagyis a G20) között, illetve hogy mást ne mondjunk, míg a Moody's hitelminősítő Magyarországot a bóvliba osztotta, addig őket éppen most minősítette felfele. Csak úgy duzzadnak a GDP-potenciáltól, és már régen csak legyintenek az IMF-hitelre, mert már vissza is fizették azt szőröstül-bőröstül.
És a törökök, Jumurdzsák leszármazottai, a gyrost kebabot Magyarországnak ajándékozó nép, vagy legalábbis egy részük, ahelyett, hogy hazamennének pihenni, hiszen puff, még egy bevásárlóközpont, na és akkor mi van, fogják magukat, demonstrálni kezdenek, és még a rendőri brutalitás ellenére sem hátrálnak. És mindezt miért? Mert nem tetszik nekik a rendszer, és ezt nem is tartják magukban. Az nem tetszik nekik, hogy Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök éppen visszafordítani igyekszik azt a folyamatot, amit Mustafa Kemal Atatürk elkezdett a modernizációt megalapozó reformjaival az első világháború után, és amiknek hála az országot ma nem a kalifátus és az iszlám kemény szabályai uralják. Például a nők olyan ruhában mehetnek utcára, amilyen nekik tetszik, mindenki abban hisz, ami neki tetszik, és az alkohol sem egy ördögtől való dolog. Azért mentek utcára, mert azt akarják, hogy ez így is maradjon.
És most tessék figyelni: a tüntetők törekvései függetlenek mindenféle politikai nézettől. Ahogyan egy helyi írja, idézzük:
Isztambul minden részéről érkeztek. Eltérő háttérrel, ideológiai nézetekkel, vallási irányultsággal rendelkeznek. Mindannyian összegyűltek, hogy megakadályozzák a lerombolását valaminek, ami nagyobb, mint a park: annak jogát, hogy az ország becsületes polgáraiként éljenek.
És az ellen harcolnak, hogy Erdoganék a veszettül menetelő gazdaság élén ne adják el az utolsó sarokkövet is a pénzéhes nagyvállalatoknak.Főműsoridős lopoda
És akkor most szökkenjünk át huszárosan a Mi Büszke Magyarországunkra, és nézzük meg, mi zajlik: az Alkotmánybíróság megregulázásán keresztül tiporják a szabadságjogainkat, a vezető elit éppen betonkeményre tömködi a saját és rokonainak zsebeit, egy teljes nemzet láttára, főműsoridőben zajlik a trafikmutyi, a közérdekű adatokat bekérő sajtótermékek pofáját befogják, a miniszterelnöknek pedig van képe ahhoz, hogy az ezt firtató kérdést egy rádióműsorban úgy kerülje meg, ahogy az annak a rendje (valahogy úgy fogalmazott az Inforádióban, hogy ebben az országban mindig felhorkanást okoz, ha valami jó történik).
Törökországban ennek a tizede sem kellett ahhoz, hogy emberek borítsák be a köztereket. Magyarországon pedig mi van? Nettó közöny. De ezt Mong Attila már mélyebben kifejtette, amikor megírta, hogy
a nagy többség életről vallott felfogása kulturális értelemben alig változott valamit 1985 óta. Ez az élet a balatoni nyaraló kerítésénél ért véget akkor, és ér véget most is.
És ez az érektelenség bődületesen elszomorító.Mielőtt feltenném a kérdést, hogy mikor növeszt végre tököt a magyar, azért gyorsan leszögezem a médiafigyelő akciócsoport kedvéért (mert ma már szinte ezt is külön le kell szögezni), hogy ezek a sorok nem alkotmányos rend elleni szervezkedés szándékával íródtak. De azért csak-csak felteszem a kérdést: magyar, mikor szólalsz fel végre a sérelmeidért? Mikor nem csak azt nézed végre, hogy ki bántja a te saját pénztárcádat? Mikor kezded nézni végre az össztársadalom érdekeit, amelyben élsz?
Magyar! Mikor növesztesz végre tököt?
