Bioerőmű: semmiféle csatát nem nyertek a lakók

"Felháborítónak tartjuk, hogy az ügyben naponta változnak az álláspontok, véleményünknek egy újabb nyílt levélben adunk hangot."

Igenek és nemek

Viták a Szentkirályra tervezett biomassza-erőmű ügyéről

Tisztelt Szombathelyi Választó Polgárok!

Néhány nappal korábban az érintett lakosság véleményét megismerve a szombathelyi önkormányzat vezetése úgy döntött, nem támogatja két tervezett biomassza-fűtőmű építését Szombathelyen. A döntést Puskás Tivadar polgármester jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján. Tájékoztatása szerint az ügy most érkezett olyan stádiumába, hogy az önkormányzatnak döntenie kell a beruházásról. A bejelentéssel egyetértésben nyilatkozott a város két érintett önkormányzati képviselője is.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 2013. március 28. napon tartott ülésén Sági József képviselő úr ugyanakkor - korábbi nyilatkozatával és az érintett városrészen lakók akaratával ellentétesen, a város vezetésének tudtával - úgy nyilatkozott, hogy a Szentkirályi városrészt érintő erőmű beruházását nem kívánja politikai okokból feláldozni.

Álláspontunk szerint felháborító, hogy egy polgármester és néhány választott képviselő naponta eltérő módon úgy nyilatkozik, hogy a város lakóit nem hallgatja meg, az ügyben folyamatosan nem tájékoztatja a lakosságot, a kötelező társadalmi egyeztetés szabályait felrúgja.

Elképesztőnek tartjuk, hogy politikai nyilatkozatokat megelőzően az érintettek nem mérik fel azok súlyát és következményeit, ahogy elutasítjuk azt is, hogy több milliárdos beruházásokat úgy készítenek elő, hogy azok közbotrányba fulladnak.

Ugyancsak felháborítónak tarjuk, hogy közérdekű információkat jogellenesen visszatartanak (építménymagassághoz történő jogellenes hozzájárulás, stb.) zárt ülésen tárgyalnak olyan közérdekű ügyeket, amelyek vonatkozásában több száz aláírással fordultak az Önkormányzathoz.

Sérelmezzük, hogy az állampolgárokat szembe fordítják egymással, közérdekre hivatkoznak, miközben az érintett városrész tiltakozik.

Kérjük a város vezetését, hogy az ügy fontosságára tekintettel a Szentkirályra és a Vízöntő utcába tervezett erőmű ügyében soron kívül hívja össze a lakókat.

Tisztelettel

Hegedüs Éva
a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör elnöke

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Nem lesznek bioerőművek Szombathelyen

Az önkormányzat leállítja a Szentkirály mellé és a Vízöntő utcába tervezett biomassza erőművek előkészítését.

Már tavaly döntöttek a szombathelyi biofűtőműről

A SZOVA vezérigazgatója ezt mondta egy, a fűtőműről írt cikkben. Németh Gábor több valótlanságot is állított.

„A biofűtőmű nem a város és a lakosság érdeke”

A korábbi szombathelyi városvezetés háromszor utasította el a Vízöntő utcai fűtőmű tervét – sajtótájékoztatót tartottak a szocialisták.

Ők sem akarnak biofűtőművet

Legalább kétszázan tiltakoztak az új szombathelyi fűtőmű ellen, pedig ez csak egy lakossági fórum volt. Akár az utakat is lezárják.

Biofűtőmű a szombathelyi lakótelep mellett

Az MSZP szerint a városvezetés nem akarta a hírrel idegesíteni karácsony előtt a lakókat.

Pályáznak a szombathelyi MSH felújítására

Czeglédy feljelenti a városvezetőket, mert kárt okoztak a városnak. Olvassa vissza teljes közgyűlési tudósításunkat!

A végsőkig elmennek a szentkirályiak

Fellebbeztek a Szombathelyre tervezett bioerőmű ellen, demonstrálni is hajlandóak, és pénzt is áldoznának a tiltakozás érdekében.

Támadható a Szombathelyre tervezett bioerőmű

Ezt állította egy ügyvéd a Szentkirályon szervezett lakossági fórumon. Előtte két és fél órán át a lakosság osztotta a beruházó céget és a városvezetést.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény