A demokrácia, mint kifejezés ma már jórészt pejoratív, szinte negatív a kicsengése. Hivatkozik a demokráciára jobbos, balos, liberális, populista politikus, és úgy csavarja a szót, hogy a saját ideológiáját támassza alá vele.
A politikai rendszer ma már a társadalom többi részétől független, saját szabályai és saját céljai vannak. A cél rosszabb esetben a túlélés, sikeresebb esetben a hatalom megtartása, kiterjesztése.
Nem véletlen, hogy a társadalom egyszerű tagja, a kisember (ha létezik egyáltalán ilyen) idegennek, távolinak tartja a politikát, egy elefántcsonttoronynak, ahol a kivételezettek sokkal jobban élnek, mint ő. Egyébként ez a kisember nem is téved olyan nagyot.
Érthető, hogy Robert A. Dahl, a Yale Egyetem egykori politológia professzora, politikai teoretikus a demokrácia helyett a poliarchia, azaz a sokközpontú hatalom kifejezést használta. Ami aztán nem honosodott meg a politikatudományban, de ez egy másik történet.
Ahogy a fű nőtt a barlang bejáratánál
Pedig valamikor régen, a neolit korszak hajnalán a demokrácia elődje olyan természetességgel alakult ki az ősemberek között, mint ahogyan a fű nőtt a barlang bejáratánál.
Gondolj bele, volt néhány ember, nagy valószínűséggel rokonok, nagyszülők, szülők, gyerekek, unokák, esetleg a szomszéd barlangból rabolt nőkkel, akik együtt jártak gyűjtögetni, vadászni, és amit szereztek, azt nagyjából egyformán osztották fel. Ez volt az ősközösség.
Aztán később rájöttek, hogy ha a szomszéd barlang lakóival megegyeznek, nem muszáj elrabolni a nőket. Ha összefognak, nagyobb állatokra is vadászhatnak, egy nagyobb állat pedig hosszabb ideig látja el élelemmel a törzset.
Sokan többre mennek
Közben azért találkoztak másokkal is, és ebben az időben az idegen mindig veszélyt jelentett. Egyértelmű volt, hogy ha többen vannak, akkor könnyebben legyőzik az idegeneket, sőt, talán még harcolni sem kell, mert a túlerőtől megijedve elmenekülnek, esetleg ott hagyják az elejtett vadat.
Így egyre nagyobbak lettek a törzsek, de az ősközösség maradt, egészen addig, amíg valaki azt nem mondta, hogy ettől kezdve ő lesz a főnök, ő mondja meg, mit csináljanak, és hogy ki mennyit kapjon a mamut húsából.
Persze, ilyenkor volt némi verekedés, átmenetileg csökkent a törzs létszáma a vita hevében elhunytakkal, de aztán minden törzsben kialakult valamilyen hierarchia. És ekkor lett vége a kezdetleges demokráciának, ami azért benne maradt a zsigerekben.
Jött az uralkodók kora, akik egy idő után már dinasztiákat alapítottak, a törzsek letelepedtek, amikor elkezdték a növénytermesztést, falvakat, majd amikor megjelentek a kézművesek, városokat építettek.
A görögök idealisztikus ideológiái
A legjobban, persze, ott érezték magukat, ahol kedvező volt az időjárás, volt víz, erdő, voltak mezők, tengerek. Nem véletlen, hogy a kisázsiai és egyiptomi királyságok és birodalmak mellett a mai Görögország területén alakultak ki önálló társadalmak.
És megépültek az első poliszok, azaz városállamok. Ahol aztán komoly viták folytak az állam szerepéről, az állam kiépítéséről, a társadalmi rendszerről. Maradjunk most annyiban, hogy még ekkor is elemi erővel jött elő a demokrácia iránti vágy. Maga a kifejezés is ógörög, azt az államformát jelenti, ahol leginkább érvényesül a nép, azaz a démosz akarata.
Persze, voltak ellenzők is, és a végén meg is bukott az ókori demokrácia, de a görög filozófusok ma is érvényes gondolatokat hagytak ránk. Platón szerint például a demokrácia nem való mindenkinek, hiszen az emberben ott lakik a hajlam az uralkodásra, az élvezetek hajszolására. Platón szerint a filozófusoknak, vagyis a tudósoknak kellene vezetniük az államot, ehhez később tanítványa, Arisztotelész is csatlakozott.
A demokrácia, mint negatív fogalom
Arisztotelész államelméletében hat, három pozitív és három negatív államformát nevezett meg. A pozitív államformák: királyság, ahol egyetlen ember gyakorolja a hatalmat, arisztokrácia, ahol egy szűkebb csoport uralkodik, és politeia, amely a cenzusra alapított köztársaság, ahol a polgárok többsége gyakorolja a hatalmat.
A cenzus azóta is időnként előjött és előjön a politikaelméletben, azt jelenti, hogy a választójog nem általános, hanem bizonyos feltételekhez (iskolázottság, vagyon, származás stb.) kötött.
Mindhárom államformának megvan a negatív párja, amivé - Arisztotelész szerint - elfajulhat. Ezekben az államformákban nem a közjó, hanem a vezetők saját maguk érdekében gyakorolják a közhatalmat.
A királyság párja a tyranneia, az arisztokrácia párja az oligarchia, a politeia negatív párja a demokrácia. A másik kettő is érdekes, de minket most a politeia - demokrácia kettőse érdekel.
A szabályos választással hatalomra kerülő diktátor
Arisztotelész szerint a politeia a legjobb államforma abból a szempontból, hogy a cenzusos választásokkal a középosztályt juttatja hatalomhoz, és a középosztály képes arra, hogy a gazdagok és a szegények közti ellentétet elsimítsa. A középosztály képes egyedül a közéletben észszerűen viselkedni, a gazdagok dölyfösek és bűncselekményekre is hajlandóak, a szegények mindent megtesznek a javak birtoklásáért, és hajlandóak meghunyászkodni.
A demokráciában az általános választójog következtében ezért olyanok juthatnak halalomhoz, akik aztán a hatalmukat arra használják, hogy minél tovább megőrizzék azt.
A választáson nyertes többség elnyomhatja a vesztes kisebbséget, ki is zsákmányolhatja, és olyan módon változtathatja meg a szabályokat, hogy őket törvényes úton ne lehessen leváltani.
Gondolom, ez ismerős, de egy 80 évvel ezelőtti példát hozok. 1933-ban Hitler szabad választások útján került hatalomra, aztán nem is lehetett leváltani, a halála vetett véget hatalmának, miután tűzbe borította a világot.
A fékek és egyensúlyok rendszere
A demokrácia negatív megítélése közel két évezreden át fennmaradt, egészen a felvilágosodás koráig, amikor is Montesquieu francia filozófus 1748-ban megalkotta a fékek és ellensúlyok rendszerét. Erről most annyit, hogy ez a rendszer - ha működik -, megakadályozza, hogy a választások útján hatalomra jutott többség visszaéljen a hatalmával.
Az elmélet lényege, hogy a három hatalmi ágat (törvényhozó, végrehajtó, bírói) szét kell választani. Montesquieu szerint a három hatalmi ág közül bármelyik kettő nem megfelelő szétválasztása zsarnokságot eredményez. Ezért a hatalmat úgy kell megosztani, hogy egyik ág se kerekedhessen a másik fölé, hanem azok kiegyensúlyozzák egymást - írta.
Ezzel a rendszerrel lett pozitív fogalom az állam- és politikaelméletekben a demokrácia.
