"Ha a szavazástól bármi megváltozna, betiltanák" - írta Donal Scannell.
Az ír származású író mondatában van némi szarkazmus, és van némi csalódottság a politikai osztály, rendszer iránt, ami nem is olyan ritka. Sokan vannak, akik úgy érzik, hogy a politika öncélúvá vált, és az egyetlen célja az, hogy a politikusoknak kényelmes, jól fizető állásuk, luxuséletük legyen.
Abban, hogy ez így alakult, elnyűhetetlen érdemeik vannak a politikusoknak, a maiaknak és a korábbiaknak is. Viszont azt is látni kell, hogy a politikai rendszerre szükség van, csupán az eddigieknél jobb választ kell adni a hogyan, a kivel és a miért kérdésekre. Tudd, lásd, tedd című demokrácia-sorozatunk következő része.
Sorozatunk korábbi részeiben írtunk már a demokratikus rendszerek kialakulásáról 
Volt, ahol elüldözték az uralkodót, volt, ahol beépítették a rendszerbe 2024. October 26. 11:11 , jellemzőikről 
Mi köze a demokráciának a démonokhoz? Egyáltalán mi is az a demokrácia? 2024. September 30. 15:00 , megjelenési formájukról 
Mit keresnek a királyok, hercegek, fejedelmek a 21. században? 2024. November 03. 19:14 . Arról is, hogy az állam irányításához kell egy módszer, ami a demokráciákban jelenleg a képviseleti formában működik. Lehet, hogy a jövőben más módszer lesz érvényes, a közösségi háló és az informatika fejlődésével akár a közvetlen demokráciához is vissza lehet térni, de ez még arrébb van.
Mai cikkünkben a képviseleti demokrácia egyik alapjával, a pártokkal és a politikai versennyel foglalkozunk.
A pártok kialakulása
A magyar párt kifejezés a latin pars, azaz rész szóból származik. Azt is sugallja, hogy van egy egész, a párt ennek az egésznek egy darabja, egy része, tehát nem azonos az egésszel, és több párt alkotja az egészet.
A párt jelenleg olyan társadalmi szervezetet jelent, aminek célja és értelme, hogy részesüljön a politikai hatalomból, mégpedig választások útján. Az első pártszerű képződmények már a középkorban megjelentek, de a mai értelemben vett pártok először Angliában alakultak meg a 17. században. A toryk és whigek a parlament szerepét erősítették az uralkodóval szemben, 1870-re a parlamenti képviselők már a pártok alapján határozták meg magukat.
A politikaelmélet szerint a pártok az úgynevezett törésvonalak mentén alakulnak ki. Ezek a törésvonalak a társadalmat osztják két részre valamilyen ügy mentén. A kapitalizmus első formái alatt az egyik legszembetűnőbb törésvonal a munkaadók és a munkavállalók között húzódott. Mások voltak az érdekei a munkaadóknak és a munkavállalóknak, így az első pártok ebből a két csoportból alakultak ki.
A munkaadók az akkori törvények és szabályok fenntartásában, a munkavállalók a hatékonyabb érdekképviseletben, az enyhébb szabályokban, a haladásban, fejlődésben voltak érdekeltek. Angliában a toryk képviselték az első, a liberális whigek a másik csoportot. Az 1789-es francia forradalom után a francia parlamentben a köztársaságpárti, haladó frakció a királytól balra, míg a konzervatív, monarchiapárti csoport a királytól jobbra foglalt helyet. Így kialakult a bal - jobb felosztás, ami máig érvényben van.
Csak a változás állandó
Igaz, a 18. század végétől a pártok is sok változáson mentek keresztül, de a tapasztalatok szerint minden társadalomban alapvetően három törésvonal alakult ki. A már említett munkaadó, konzervatív és a munkavállaló, haladó megosztás mellett a vallásos - nem vallásos és a vidék - város törésvonal. A törésvonalak két oldala mentén aztán kialakultak a pártok, alapvetően a politikai jobb és baloldal felosztás mentén, de ezeken belül is alakultak érdekesebb formációk.
A klasszikus pártok az évszázadok alatt átalakultak, ma már sokkal színesebb a pártpaletta, és eltűnőben van, illetve egyre inkább értelmét veszíti a a jobb - bal felosztás. Még az olyan régi demokráciákban, mint Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok, is átalakulóban van a társadalom, pedig évszázadokon át két-két párt uralta a politikai rendszert.
Megjelentek például a környezetvédők, a zöldek, több új párt is újrafogalmazta a régi értékeket, jöttek a rendszerellenes pártok, sorra alakultak a protest (valami ellen tiltakozó) szervezetek. Az egész pártpolitikai rendszer forrong és csak egy dolog benne az állandó, a változás. Ami nem baj, és ez a természetes létformája, hiszen - gondoljunk bele - az első pártokat még rizsporos parókás emberek alapították.
De mire jók a pártok?
A pártok - kissé patetikusan - utat mutatnak a közéletben tévelygő állampolgároknak. Ha optimistán közelítünk, akkor azt írjuk, hogy formálják a közvéleményt, programokat alkotnak, véleményeket ütköztetnek, választási alternatívát kínálnak. Ha pesszimisták vagyunk, akkor azt, hogy hatalmat akarnak szerezni, hogy közel kerüljenek a pénzcsapokhoz. De mivel ez egy ismeretterjesztő cikk, legyünk optimisták.
A pártok - optimistán - arra is jók, hogy kívánságokat, javaslatokat fogalmazzanak meg, jó esetben ehhez meghallgatják a választópolgárokat, és politikai hatalmukkal el is érhetik ezt a változást.
Még egyszer leírom, a pártok részesülni akarnak a politikai hatalomból. Tehát, ha egy párt hatalomra akar jutni, az nem elítélendő, bűnös dolog, hanem a létének az értelme. És hogyan juthatnak hatalomra a pártok? Úgy van, választások útján.
Mi az a politikai verseny?
De ahhoz, hogy egy párt kisebb-nagyobb sikerrel szerepeljen egy választáson, részt kell vennie a politikai versenyben. Ami elvileg hasonló a piaci versenyhez, utóbbiban a vásárló azt az árut, szolgáltatást választja, amelyik neki jobban megfelel, és aminek az ellenértékét, árát is ki tudja fizetni, és arányosnak tartja a megvásárolt értékkel.
A politikai versenyben maga a párt és annak jelöltje az áru, amit a politikai verseny során akarnak kívánatossá, elfogadhatóvá tenni. Igyekeznek megszólítani a vevőt, azaz a választópolgárt, és olyan terméket (választási ígéretet) ajánlani számára, aminek hatására nagyobb eséllyel írja az X-et az ő pártlogója és jelöltjének neve mellé, mint hogy másik pártot választana.
A politikai verseny állandóan zajlik, legjellemzőbb megjelenése a választási kampány. De erről és a választásokról majd sorozatunk következő részében írunk.
Tudd, lásd, tedd című demokrácia-sorozatunk folytatódik, a sorozatban már megjelent cikkeket itt találják.
