A 2024-es március 15-i ünnepség Szombathelyen pont olyan volt, mint sok másik. Ugyanaz a sablon évek óta, a betétek helyenként minimális változtatással kerülnek terítékre. A forradalmi lendület, amit ünnepelnünk kellene e jeles napon, az rendre elmarad. Ennek az egysíkú rendezvényegyüttesnek elmaradhatatlan kellékévé váltak a lovas huszárok, akik felvezetik az ünneplőket.
Ami a hangulatot illeti, a Petőfi szobortól a Március 15. térig minden nyugodt volt idén is, a lezárt Petőfi Sándor utcán még időutazásként hatott a lovas felvonulás, ám a zászlófelvonás után kezdett drámaibbá változni a helyzet. A városi fúvószenekar becsatlakozásával ugyanis a lovak láthatóan kezdtek idegesek lenni.
Laikusként az első gondolatom az volt, hogy azért a ló hallása messze jobb, mint az emberé, és ha engem zavar a rezesbanda hangja, a szűk és viszonylag magas házakkal körülvett Király utcában, akkor a lovaknak ez hatványozottan kellemetlenebb lehet. Ezért olyan szakértőt kerestem, aki állami szervnél is teljesített szolgálatot, hogy mennyire lehetett zavaró a lovak számára, mennyire kínzó nekik a zenei aláfestés?
A válasz azonban meglepő volt, mert alapesetben ez nem szabadna, hogy befolyásolja a lovak viselkedését. A lovak eredendően ösztönlények, és mindent pozitív és negatív érzésekhez kötnek, vagyis hozzászoktathatók mindenféle környezeti hatáshoz, ami nem veszélyezteti a testi épségüket vagy az életüket. Ezt hívják érzéketlenítésnek.
A megfelelő tréningezés mellett a lovak tehát nyugodtak maradnak az ágyú- és puskadörgések, a levegőbe dobált hatalmas zászlók látványa, működő vízágyúk és akár egy leszálló helikopter mellett is. Akik a ‘90-es években voltak gyerekek, fiatalok biztosan emlékeznek a fociultrák elleni lovasattakokra: na olyat félős lovakkal biztosan nem lehetett volna precízen végrehajtani!
Az állat alapösztönét ettől még nem lehet teljesen felülírni, mert a természet mégiscsak arra kondicionálta őket, hogy ha baj van, akkor menekülni kell. De hogy ez a pont mikor következik be, az sok mindentől függ.
Egy ménesben például általában a legidősebb kanca, kisebb csoportokban pedig mindig a legidősebb példány a vezér, tehát az új vagy fiatal lovak őt fogják követni, rajtuk múlik, mikor iramodnak neki, mert az élettapasztalat segít abban, hogy ne pazarolják feleslegesen az energiáikat.
Hasonló bizalmi viszonyt kell kialakítania a lovasnak is a lovával, a lónak feltétel nélkül követnie kell az ember parancsát, el kell hinnie azt, hogy a nyeregben ülő nem fogja bántani, nem akar neki rosszat. Ha ez a viszonyrendszer megbicsaklik, a lovak zavartabbá válnak, és amikor a lovas folyton visszahúzza a lovát, az már intő jel lehet. Ezért nem szerencsés csupa fiatal lóból álló csoporttal nekivágni egy eseménynek.
Ahogy szakértőnk fogalmazott, ha már egy laikusnak is feltűnik, hogy valami nem klappol, akkor ott vannak hiányosságok, az elvégzett munka valószínűleg nem megfelelő. Ha a ló megkérdőjelezi a lovasa utasításait, akkor baj van.
Persze a tréningezés is kétirányú utca, hiszen nem elég a lovat érzéketleníteni, felkészíteni, az embernek is meg kell tanulnia a ló fejével gondolkodni. A fő probléma az, hogy Vas vármegyében is akadnak olyan lovas egyesületek, akik nem megfelelő szakmai munkát végeznek, és ez hatással van a többiek megítélésére.
Amikor csak vasár- és ünnepnapokon üljük meg a lovat és elügetünk vele A-ból B-be, lecsutakoljuk, megetetjük, az csak gondoskodás és nem foglalkozás, ezekből az alkalmakból a lovak nem tanulnak, nem tudnak fejlődni, szocializálódni. A példánknál maradva, egy tömegrendezvény helyszínét, útvonalát nem árt többször bejárni, először közönség nélkül, és ideális esetben egyszer közönség jelenlétében is.
A ló egyébként leszarja, hogy mi a lovasa státusza az emberi társadalomban, a nyeregben csak a tudás számít. Vas vármegyében a legtöbb lovas azért igyekszik képezni magát, szorgalmasan és a következetesen dolgoznak a lovaikkal.
Mégis lovas szempontból az elmaradottabb régiók közé tartozik vármegyénk, már ami a lovasok és az elért eredményeit mutatja. Fejlődés ugyan mutatkozik, de ez nem mindig konstans, pedig rengeteg szakágban az alaptól a versenyszintig lehet edzőktől szakmai segítséget kérni, számtalan gyakorlati képzésre jelentkezhetnek az emberek. Helyenként viszont azt tapasztalják, hogy ezekre az egyesületek egy részénél nem mutatkozik semmi igény.
A március 15-én tapasztalt nyugtalanságra azért van ellenpélda is, mert a Savaria Karneválon vonuló lovak meglepően nyugodtak szoktak lenni, pedig ott puskával lőnek, tűzfújók is vannak, hatalmas, hangos tömeg veszi körül őket és állandóan meg kell állniuk.
Szóval, értem én, hogy hagyományőrzés, meg minden, de ahogy a névtelen példa is mutatja, nem mindegy milyen szinten, vagy adott esetben milyen áron történik ez. S, bár lovas nemzet vagyunk, azért mégsem születhetett mindenki lóra, avagy hagyjuk ezt is a profikra.
