Nehéz örökséggel kellett szembenéznie a szombathelyi városfejlesztésnek a 19. század végén, amikor a hatalmas ütemű gazdasági fellendülés újabb és újabb beruházásokat igényelt a belváros szívében. A növekvő jóléttel járó magánházak és bérpaloták sokasodása mellett a gazdasági élet kiteljesedését szolgáló bankok száma is elszaporodott, elsősorban az Erzsébet királyné útján és a Horváth Boldizsár téren. Amely terület a mai Fő teret foglalta magába a mostani Szent Márton utca Wesselényi utcáig terjedő szakaszával.
A nehézségeket a középkori mezőváros ingatlanszerkezete okozta, amely még a 20. század elején is jellemezte és uralta a teljes belváros tagolását. A 18. századi térképeken pontosan megfigyelhetjük, hogy a város egész területét egységes szélességű telkek, házhelyek alkották.
Ez a közel 15 méter szélességű egység egy kapuval bíró, négy ablak terjedelmű lakóház építésének megfelelő szélességet jelölt. A múlt örökségeként ez a gazdálkodók és a kézmívesek szerény, földszintes lakóházát jelentette, amelynek utcafrontján idővel többnyire az iparosság és kereskedelem tevékenységét bonyolító műhelyek és üzletek alakultak ki, miközben a lakóegység a hosszú telek oldalán toldozgatott hátsó épületrész hosszának megnövelésével terjeszkedett.
A 20. század elején alig volt emeletes ház a Fő téren
A 20. század fordulójára ez az állapot tarthatatlanná vált. A kevés számú emeletes lakóház mellett mindössze három kétemeletes állt ekkor: a patikaház a mai Fő tér 8. szám alatt, a Szegedy-ház, amely a 13. számon emelkedik, és a Borsits-ház, amely a 19. század derekán épült. Téves az az állítás, hogy a Szegedy ház volt az első kétemeletes lakóháza városunknak, mert amikor ez épült, a patikaház már közel százötven esztendős volt.
Már a 19. század közepén kísérletet tettek arra, hogy meghatározzák a kialakítandó házsor magasságának mértékét. Nagyon helyesen az említett két épület méreteit vették figyelembe, amikor még a középkori mértékkel mért telekszélességen megépült az imént említett romantikus stílusú Borsits-ház kétemeletes tömbje. Amelyet sajnos elbontottak 1939-ben a mellette álló egyemeletes Mayer-házzal együtt, midőn a Hangya Szövetkezet termetes lakóházát építették.
A keskeny telkek okozta gondot a fejlődés már korábban felszámolta, mert a 19. század végéhez közeledve több olyan megoldás született, amelyek esetében két telek összevonásával épült szélesebb, a fejlődés irányának megfelelő új ház. Ilyen volt az 1880-ban épült Stadler bazár épülete, az Uránia Mozival. Ez volt az eredeti Uránia udvar, amelyből sikátor vezetett keleti irányban a Király utcához.
A fejlődés lendülete, amely leradírozta a mértéket adó Borsits-házat, a tér magassági szintjét meggondolatlanul durván megemelte az északnyugati kis tér, piazetta környékén. Átgondolatlan várostervezés volt ez, amely, ha következetesen végigviszik, a Fő tér összes kedves régi lakóházát eltüntette volna. Ám, mivel egyáltalán nem várostervezési szempontok uralták a fejlődés menetét, szerencsére szép részletek maradtak sértetlenül a tér egyes pontjain.
Eklektikus lakóházak egységes sora
A déli házsor nyugati felének egy szakasza emeletes eklektikus lakóházak kellemes, egységes sorát őrizte meg, amely a Bejczy utca közelében épített modern, egyáltalán nem a tér építészetéhez illő, erkélyekkel megrakott homlokzatú lakóház közelségével küzd. Az északi oldal Király utca közeli részénél is 19. századi, és korábbi lakóházak maradtak fenn, amelyek viszont vizuálisan a századforduló magas építésű házaival küzdenek.
A Fischer Ferenc tervezte, 1898-ban épült városi bérház megalomániás tömbje kíméletlenül megsemmisítette a régi városháza hangulatos épületét, amelynek földszintjén a Vendéglő Szombathely Városához nevű fogadó működött. A Városi Bérház az egyetlen nagy hosszúságú ingatlant használta fel, amely a tér kiugró sarkától egészen a Kőszegi utcáig húzódott eredetileg is.
Nem így az oldalhomlokzatával szemben emelt Szombathelyi Takarékpénztár épülete, amelyet 1912-ben építettek a Mocsányi és Stadler iroda tervei szerint, némi, igen érdekes módosítással. Mint említettem, a város fejlődése már a 19. század utolsó negyedében szükségessé tette, hogy egy-egy jelentősebb épület megvalósításához két telket vonjanak össze.
A banképület tervezése nem kevesebb, mint négy lakóház telkének összevonásával számolt. A Széchenyi utcától a Forgóig (napjainkban sajnos újabb nevét, a Belsikátort használjuk) négy egyemeletes lakóház alkotta a házsort. Az új építkezéshez e négy telket szándékoztak felhasználni.
Ám a sikátor oldalánál álló, volt Zanelli-ház akkori tulajdonosa, Dömötör Jenő vállalkozó nem volt hajlandó megválni ingatlanától, amelynek földszintjén kereskedelmi és bizományosi irodát működtetett, és ahol a bogáti műhengermalom üzleti ügyeit is intézte. Az építtető így, hosszas huzavona után kénytelen volt lemondani eredeti elképzeléséről, és a tervezett hatalmas tömb főhomlokzatát meg kellett kurtítania két szobányi szélességgel.
Ezzel a Széchenyi utcai saroktoronnyal szimmetrikus déli építmény teljesen eltűnt, nélküle készült el a Szombathelyi Takarékpénztár még így is nyomasztóan terjedelmes épülete, amely ilyen módon önálló tömb helyett kénytelen volt sarokházzá alacsonyodni. A kényszervágás után maradt irdatlan tűzfal szerencsére nem okoz zavart a városképben, mert a közvetlen közelében húzódó sikátor nem enged rálátást a megcsonkított terv nagyon előnytelen velejárójának kellemetlen látványára.
Az egykori Kovács Szállót az irodaházhoz méretezték
Sokan mondták, hogy Kovács Jakab nagyszállodája megjelenésében nyomasztóan nagy, és nem illik a Király utca képébe. Ez nem felel meg a valóságnak. A város vezetése gondos tervezéssel alakította ki a Széll Kálmán utca indítását, az északi oldalt nyitó Batthyány palota építtetőjét kötelezték, hogy alaprajzi elrendezésében és arányaiban igazodjék a MÁV igazgatóság irodaházának tömbjéhez, amelyet maga a város épített.
Az így képzett térséggel ügyesen kapcsolódik az új épület. Már maga Kovács Jakab hátrább húzta szállodájának tömbjét a Kőszegi utca irányában, kerthelyiséget képezve a főhomlokzat előtt. Ha tekintetbe vesszük, hogy közel egy kilométeres sugárúttal néz szembe ez a tömb, tökéletesen megfelelő a méretezése.
A hiba ott van mindössze, hogy a Széll Kálmán utca egyirányúvá tételekor a szombathelyi Champs Elysées elfordul ékkövétől, a szállodaépülettől, ahova érkeznie kellene, nem pedig háta mögött hagynia azt. A szálloda két oldalánál álló sarokházak is jól átgondolt, saroktornyos megjelenésük szimmetriájával segítik az öt épület harmonikus együttállását. A stílusok eltéréseit a Kovács szálloda mértékkel dekorált homlokzatának nyugodt rendje vonja egységbe.
A bizonytalan, tétova városfejlesztés szimbóluma
Egészen más a helyzet a Fő tér északnyugati sarkával, ahol az említett két kiugróan magas épület emelkedik. Környezetüktől mind stílusban, mind mértékben jelentősen eltérnek, és megjelenésük a maga idejében végképp lehetetlenné tette a tér építészetének egységesítését. Attól kezdve, hogy e két góliát megvetette itt a lábát, bármi történhetett a tér házsoraival, mert zavaróbb ennél már semmi nem lehetett...
És történt is, bőven...
Szombathely központi tere mára a bizonytalan, tétova városfejlesztés szimbólumává lett, ahol korlátlanul sorjáznak a különféle évszázadok építészeti emlékei anélkül, hogy bármelyik tervező bíbelődött volna a városképi szempontok érvényre jutásával, avagy az épületek kölcsönhatásaival. Mind korban, mind stílusban, mind mértékben túlzottan vegyes kép alakult ki a küzdelem során, amelynek eredményéül végül, a 20. század harmadik negyedére eltűnt az utolsó földszintes gazdálkodó-polgárház zavaró jelensége, és amire ez eltűnt, addigra tucatnyi újabb zavaró jelenség terhelte meg a tér összhatását.
Mi, szombathelyiek persze így szerettük meg városunkat. Hiszen szemünk láttára alakult át kedves kisvárosból szeretni való nagyvárossá. Észrevételeink a múlt hibáiról szólnak azoknak, akiknek birtokában van a lehetőség, hogy a városfejlesztés jövőjének hibás döntéseit elkerüljék, megmentve ezzel volt építészeti értékeink ma még épségben lévő maradék alig húsz százalékát.
Az első képen a 18. századi városszerkezetet láthatjuk. Néhány korábban készült középülettől eltekintve kizárólag egyforma szélességű házhelyek alkották a korabeli utcák házsorait. (1. kép)
Második képünkön középen a kétemeletes Borsits-ház látható, amellyel a 19. század közepén meghatározták, milyen mértékkel egységesítse a továbbiakban központi terének épületeit a város. Tőle balra a Mayer ház, a szélen pedig a városháza és fogadó szerény épülete állt. A jobb szélen láthatjuk, hogy még földszintes házak sora állt ekkor az északi oldal közepén. (2. kép)
A városháza helyén most a városi bérház található, amit Elegancia-ház néven ismerünk. A két következő lakóház telkének összevonásával épült 1939-41-ben a Hangya Szövetkezet modern lakóháza. A földszintes házak helyén két karcsú, keskeny, ám kétemeletes szecessziós lakóház áll, A Kardos-ház és társa.
A harmadik képen egy kis trükk segítségével bemutatom, milyen lett volna az eredeti terv szerint a Szombathelyi Takarékszövetkezet palotája, ha bekebelezhette volna a sikátor északi oldalán ma is álló 18. századi egyemeletes lakóházat. (3. kép)
A negyedik képen az akkori nyüzsgő élet látszik. (4. kép)
Végül az ötödik kép megmutatja, hogy még a nyugati házsor egységes kétemeletes házsorához képest is túlzott tömeghatású két épület ejt sebet (a kép jobb oldalán) a tér vizuális világán, a régi házak légkörén. A térnek e képen nem látható további részeit javarészt 19. századi elegáns, egyemeletes házak alkotják. Ezekkel még inkább ütközik az Elegancia-ház, és a banképület robusztus tömege.
