Jelmezes-, jogász-, és nosztalgiabál nagy galériákkal

Kőszegen ismét "ereszd el a (mű-)hajam" vígasság volt jelmezesekkel, míg Szombathelyen a jogászok mulattak frakkban és nagyestélyiben. Az MSH-ban zúgott az Ábrándos szép napok a nosztalgiabálon. Sok-sok kép.

Jogászok koktéllal

Az elit-bálok sorába illeszkedett a jogász bál a Hotel Claudiusban Somló Tamással, koktélokkal és jófajta pálinkával. Képeink is tanúsítják, a jelenlévők adtak a megjelenésre.

Jogász bál a Hotel Claudiusban
Tánczos Mihály

A legvidámabb bál

Minden évben kiosztunk pár

leget

és a Jelmezes Fúvós Farsangi Bál vitathatatlanul kiérdemli a legvidámabb és legötletesebb bál díját is. Fura figurák özönlötték el a Jurisics-várat a Kőszeg Város Fúvószenekara által szervezett

giccsparty-ra

. Előkerültek a szekrény mélyéről az előző évszázad közepének ruhái, jelvények, kitüntetések, relikviák és az 1960-80-as évek divatosnak számító öltözetei. A jelmezesek számát négyszáz körülire saccolták a rendezők, ami igen komoly teljesítmény, képeinken pedig látszik, micsoda sokszínűség jellemezte a várva várt bált. A zenét a Party Zenekar és Zene Jani szolgáltatta. Szombathely is szeretett volna a kőszegiek nyomdokaiba lépni, a megyeszékhely jelmezes bálja azonban technikai okok miatt elmarad. Talán itt nem merték volna annyira elengedni magukat a bálozók, mint Kőszegen? Ki tudja, mindenesetre melegen ajánljuk a jövő évi kőszegi jelmezes bált mindenkinek, aki el akarja engedni magát. Komor fickóknak tilos a bemenet!

Jelmezes Fúvós Farsangi Bál Kőszegen
Tánczos Mihály

Nosztalgia, balsikerű felvezetéssel

Az AGORA MSH-ban megtartott Nosztalgiabálra késéssel érkeztünk a Jogászbálról, ezért először csak tréfára gyanakodtunk, amikor az első szembejövő arról beszélt, milyen botrányos volt az előző műsor. Amikor a negyedik, ötödik ember is erre panaszkodott, akkor már kezdtük elhinni a dolgot. A fellépő csapat - általunk korábban soha nem hallott - nevét fedje jótékony homály, az érkeztünkkor színpadra penderülő Dollynak viszont így könnyű dolga volt. Egyrészt ismert slágereket játszott a csapat, másrészt ismert és közvetlen előadóról van szó. Az idei báli évadban Dolly volt az egyetlen általunk látott művész, aki élő mikrofonnal belevetette magát a táncoló tömegbe és együtt rázta a bálozókkal. Azt talán nem kell mondani, hogy a hangulatot mennyire megdobta ezzel. Képeinken ez a momentum is megörökítésre került, a sok szórakozó vendéggel egyetemben.

Nosztalgia bál az AGORA MSH-ban
Tánczos Mihály

Kérjük Olvasóinkat, írják meg: jövőre kit látnának szívesen a Nosztalgia bálon? Ki az az énekes, együttes, aki régen, vagy még soha nem volt Szombathelyen és szívesen táncolnának a zenéjükre? Javaslataikat eljuttatjuk a szervezőknek.

Dolly a színfalak mögött

- Huszonhét éve nem voltam beteg, de most sikerült begyűjtenem egy megfázást. Bár beszéd közben hamar berekedek, de mivel jó helyről énekelek, így az énekhangomra ez nincs kihatással. Én annak a híve vagyok, hogy ha buli, akkor az legyen is buli, így ha megtehetem, akkor odamegyek a közönséghez, énekeltetem őket, összedolgozunk. A technikusok már ismernek és tudják, mikor készülök ilyesmire, hiszen élő mikrofon van nálam. Én is megtanultam, hogy testtel takarnom kell, ha elmegyek egy hangfal előtt. Úgy nem érezném jól magam, ha mint egy szobor, állok a színpadon. Már néhány éve a színen vagyunk így átéltük, amikor megszűntek az élő fellépések. Azt sokan tudják, hogy egy élő bulit nem lehet egy diszkóban megcsinálni, hiszen oda fel kell szerelni, a hangbeállással együtt legalább másfél óra, így elterjedt a playback. Kevesen tudják, de a playback eredetileg a televízió felvételek kedvéért született, hogy ne kelljen bepakolni a stúdióba a komoly felszereléseket. Innen terjedt el a szórakozóhelyeken is. Sokszor nevettem azon, amikor a vendéglátók keverőmérnöke csodálkozva, értetlen arccal fordult a saját keverőmérnökünkhöz:

Te, Tibi! Ez énekel!

Furcsa volt ugyanis nekik a félplayback. Én azt gondolom, hogy ha valami playback, attól még élhetnek a mikrofonok, élhet a gitár. Az a dolgunk, hogy kiszolgáljuk a közönséget, jó hangulatot csináljunk. A Sportházban kitűnő a technika – magyarázta Dolly, aki azt is elárulta, hogy nagyon dobogott a szíve, amikor megérkeztek Szombathelyre.

- A Hungáriával és a Dolly Rollal fantasztikus fellépéseink voltak Szombathelyen. Három teherautós, külön színpados bulikat tartottunk, díszlettel, világítással és annyi emberrel, hogy csaknem szétvetették a falat. Emlékszem, mindig a folyosó végi öltöző volt az enyém és a ház beosztása is megmaradt bennem. Nagyon jó érzés volt most visszajönni ide és a közönség is vette a lapot.

A Hungária és Dolly Roll zenéje a mai napig megmozgat minden generációt. A fiatalok is fújják a szövegeket és táncolnak rá a bulikon. Dollyékat korábban egy techno diszkóba is meghívták, ahol a vendégek először csodálkozva néztek, majd összeborulva énekelték a dalokat. Dollyéknak több albumnyi kiadatlan zenéjük fekszik a fiók mélyén és egyelőre nem tudják, mi lesz vele.

- Igyekszünk úgy megcsinálni egy albumot, hogy azt végig lehessen hallgatni, nincs tele töltelékzenével, elvileg minden nótánkat slágernek készítjük és vagy bejön, vagy nem. Most sikeres lemezt kiadni – és ezalatt az anyagilag sikereset értem – nagyon nehéz. Hatalmas reklámdömping kell hozzá, amit mi nem tudunk csinálni és a kalózkodásnál is már a nyolcas szorzót használják, azaz egy megvett albumra nyolc másolat jut. A múltkor összeszámoltuk, huszonnyolc Dolly Roll album és öt Hungária lemez van a hátam mögött.

Dolly a tömegben
Tánczos Mihály

Az énekesnő elárulta: az elmúlt évtizedek munkájából és a jogdíjakból nem tudnának megélni, ha nem lennének a hétvégi fellépések. A rádiók már ritkán tűzik műsorra a Dolly Roll-t, mivel valahol nem túl régiek, máshol pedig már nem elég újak.

- Amíg a közönségbe nézve fiatalokat, időseket vegyesen látok és éneklik a dalainkat, addig nincs ok az aggodalomra rádiók miatt. Most hazamegyek, megfuttatom a két kutyámat, ellátom az idős, cukorbeteg cicámat és a többi négyet, majd valamikor hajnalban ágyba kerülök. Fél kilencig adok időt magamnak a pihenésre, utána indul a pörgés. Nekem kevés a 24 óra. Vagy nótát írok, vagy programozok, festegetek, vagy az állataimat pátyolgatom. Van egy

apró

, 8 hónapos kaukázusi juhászom is, óriási mozgásigénnyel, amivel lépést kell tartanom – fejezte be Dolly, akin nem látszott, hogy percekkel korábban jött le a színpadról, ahol csaknem letáncolta a közönségét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Bálok 2009