Báli szezonnyitó - pezsgővel és Bon Bonnal

Hajnalban még vígan daloltak és táncoltak a Tó vendéglőben a Vasi Megyebál vendégei. A szezonnyitó mulatságon derült ki, hogy a 2008-as év Vas megyei emberévé Pars Krisztián olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőt választották.

Minden együtt volt, ami egy jó hangulatú bálhoz kellhet: kellemes társaság, csinos hölgyek, jó zene. Ezeket a feltételeket Kovács Ferenc, a Vas megyei közgyűlés elnöke sorolta el megnyitóbeszédében kevéssel nyolc óra után. Kiegészíteném azért: meg hangulatos környezet és - meleg... Mert ez tipikusan olyan hely volt, ahol a (nem túl réteges) ruha tette az embert. Aki kevésbé alkalomhoz illő ruhában jelent meg, a két főszervező, Parais István és Joós Tamás (az MMIK vezetői) annak is hamar kerítettek valami

emberi

ruhát.

Vasi Megyebál 2009.
Bonbont oszt a házigazda - a Bon Bon előtt
Tánczos Mihály

Hajrá, Vas megye!

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Hajrá, Vas megye! Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

– zárta beszédét Kovács Ferenc. Addigra már elfoglalta a helyét a hatalmas, hófehér körasztalok mellett az összes vendég. Nem volt teltház, de nem is baj – éppen kényelmesen elfértünk a nézőtéren és a táncparketten egyaránt. A sorban a tizedik Vasi Megyebál idén a sorban az első is volt egyszerre – már tudniillik első a 2009-es báli szezon rendezvényei közül.

Kezdd azzal, hogy rövid leszel!

– tanácsolta állítólag dr. Hegedűs Csabának Majtényi László, a megyei közgyűlés alelnöke. Az olimpiai bajnok sportoló, akit a Magyar Birkózó Szövetség elnökeként ismerhetünk, hiszen aktív pályafutását feladva a diplomáciát választotta, a Vasi Megyebál díszvendégeként ezzel a komplett történettel kezdte beszédét – a közönség nagy derültségére. Aztán hosszan beszélt magáról, a

parasztgyerekről

, akik végigjárta a teljes ranglétrát és eljutott valahova, nem is akárhova ebben az emberpróbáló világban.

A siker - és a táncrend sikere

Bizonyítom, hogy Önök közül egy ember képes volt a világot legyőzni!

– mondta még, hozzátéve, hogy

halhatatlan társaival

nem csak álmodni tudtak a sikerről, hanem képesek voltak azt megvalósítani. Azt viszont soha sem felejtette el, hogy e megye szülötte, s érzelmileg máig erősen kötődik hozzá, és az innen magával vitt értékek szerint él. beszéde után következett az ünnepélyes koccintás. A színpadon Kocsis Korinna, Vas megye szépe is ott mosolygott. (Valóban nagyon szép!)

A Savaria TSE táncosai melegítették be lelkileg a közönséget sokoldalú, tüzes produkciójukkal, majd egészen konkrétan - hiszen a fiatalemberek felkérték a vendég hölgyeket. (Hogy ez a tánc már beleszámított-e a két részre osztott táncrendbe, amit minden kettessel kezdődő személyi számú érkező megkapott, amikor a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte, nem tudom.) Ezután azonban még vettünk magunkhoz némi kalóriát, hogy aztán legyen mit lemozogni: a svédasztalos vacsora következett, valóban válogatott finomságokkal. A színpad felől közben Balázs Gergely sajátos, improvizáló hegedűjátéka hallatszott.

Vasi Megyebál 2009.
Minden rendben, nyugodt a két főszervező: Joós Tamás és Parais István
Tánczos Mihály

Slow fox, szving, angol keringő... - és Bon Bon

Őt Horváth Meggie váltotta a színpadon. A különleges hangzásvilág után sanzonok következtek – ahogy csak Meggie tud sanzont énekelni... (Kicsit hiányoltuk mellőle harcostársát a zenében, Peltzer Gézát, de mint kiderült, ő már korábban elígérkezett valahova. A műsor azért így is teljesértékű volt, természetesen.) És aztán lehetett táncolni. A slow fox után az angolkeringő következett, a Charleston után a Blues, majd a szving és végül az érzéki tangó. Ki is használták a parkettet a hölgyek és az urak, nem sokáig kérették magukat.

Nem volt azonban ennyivel elintézve az éjjeli program – még csak most következtek a meglepetések! A kellemes része az volt, hogy a szervezők konyakosmeggyet (

bonbont

) kezdtek osztogatni a megjelent hölgyeknek. A kevésbé pozitív pedig, hogy mindezt azért tették, mert óvatosan és bocsánatkérőn jelezni kellett valahogy, hogy a sztárvendégként beharangozott Horváth Charlie helyett a két tagra fogyatkozott Bon Bon Együttes lép fel.

Pars Krisztián az Év Vasi Embere

Nem volt komolyabb felhördülés. Köszönhető ez minden bizonnyal annak, hogy in medias res kezdték a srácok – vagyis feldübörgött a Valami Amerika főcímdala, majd egymás után a jólismert és jól táncolható slágerek vagy negyven percen át. Az est következő fénypontja az éjféli Év Vasi Embere-avatás volt. A kitüntető címet idén Pars Krisztián kalapácsvetőnek ítélték. Méltatása egyben egyben emlékezés is volt mesterére, a pár nappal ezelőtt elhunyt Németh Pálra. Néhány másodperces néma felállással tisztelegtünk emléke előtt.

És kárpótlás is, mert Pars Krisztián nem vehette át egymilliárd négyszázmillió néző előtt az olimpián, Pekingben, csak így utólag kaphatja meg

– indokolta a döntést dr. Hegedűs Csaba. Az ünnepelt pedig szerényen csak azt ismételgette, hogy ő igazán nem is számított erre a kitüntetésre, és hogy mennyire fáj neki, hogy Németh Pali bácsi már nem érhette meg azt a napot, amikor megérdemelt ezüstérmét átveheti. Mert az a nap mindkettőjük pályafutásának egyik csúcspontja...

Vasi Megyebál 2009.
Hangulat az volt...
Tánczos Mihály

Tombola után ereszdelahajam

A ceremóniát még egy hivatalos rész követte – de ezt sem bánta senki, hiszen a tombolahúzásról volt szó. Rengeteg kis zöld cetli fogyott, és sok értékes ajándékot, utalványt vihettek haza a szerencsések. Ezután viszont már tényleg műfaji kötöttségek nélkül zenélhetett az est hivatalos zenekara, a Spektrum Együttes. Feldolgozások következtek – és minden eddiginél felszabadultabb mulatozás. (A pezsgő és a jó bor megtette hatását...) Hajnalig mulatott a válogatott társaság. A következő bálok szervezőinek bizony nagyon össze kell szedniük magukat, ha hasonló hangulatot szeretnének elérni.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Bálok 2009

Tovább az oldalra