"Fenyő nélkül nincs..." Városi Bál 2009 - még több képpel

A zenétől lesz jó a hangulat? Vagy a társaságtól? Az biztos, hogy tegnap éjjel csupa mosolygós arcot lehetett látni az Agora - Művelődési és Sportházban. A táncparkett pedig hajnalig tele volt.

A város – tudomásom szerint - második bálja (holtversenyben a Rotaryval) nem volt éppen beszélgetés-barát. Míg a jóval családiasabb hangulatú, zártabb, bluesra-popra alapozó Megyebál alapvetően ezt célozta, tegnap éjjel a Művelődési és Sportházban a szórakoztatás, a táncoltatás volt a lényeg. Ehhez (kezdésnek) egészen másfajta, hangulatfokozónak is tekinthető zenét választottak: a jellegzetes big bandet és rock’n’roll-t.

Városi bál 2009
Vérbeli, jampi hangulat volt - nagyestélyiben is
sadness

Fenyő nélkül nincs...

Az Isis Big Band helyfoglalás aláfestése után félelmetes figurákat bemutató fiatalok, a Galaxy Rock and Roll Klub tagjai nyitották az estét. Aranyosak voltak, kedvesek és ügyesek. Az első közönségtáncot is ők követelték ki – amennyiben egyszerűen berabolták a parkettre a körbe szorosan egymás mellé állított habosfehér asztaloknál ülő hölgyeket és urakat. (Köztük prof. dr. Gadányi Károlyt, aki úgy ropta aztán, hogy élmény volt nézni!) Ezt a jó szokásukat egyébként megtartották: hozták a bulizókat Fenyő Miklósnak és zenekarának, akik közvetlenül az ő produkciójukhoz kapcsolódva csaptak bele a jampi életérzésbe.

Fenyő Miklós nem hétköznapi figura. Máshogy is meg lehetne fogalmazni, de ez a jellemzés a legdiplomatikusabb és legsokatsejtetőbb talán.

A színpadon Mr. Fenyő Miklós!

– kiabálta a szpíker, belibegett Mr. Fenyő Miklós, (és) a Csókkirály. Jól ismert szám, kellemesen csacsogó szöveg, táncoltató ritmus – a hangosítás ronthatott csak rajta, hiszen ekkor még az énekes alig szólt ki a zenekarból. A galaxysok húzták be az embereket, aztán jöttek azok már maguktól is. Még nem volt tíz óra, de már csordultig telt a színpad – és ez így maradt hajnalig.

Kaptunk hideget-meleget

A dal után Fenyő Miklós, a showman lépett előtérbe. Beszélgetni kell a közönséggel, muszáj átvezetni a népet egyik számról a másikra, ugye... Hát beszélgetett. Ami azt illeti, ezt a műfajt szintúgy jól csinálja! Még akkor is nevettünk, amikor épp irdatlant csípett belénk. Szurkálta picit a kis rockis lánykákat és fiúkat, megköszönte, hogy hozzák a népet, meghívta őket a színpadra (de csak amikor és amíg ő engedi!), megkritizálta a ruháikat, végül pedig nagyjából arra jutott, hogy még mindig sokkal jobban néznek ki, mint mi, többiek a csiricsáré estélyikben. Kaptunk később is - de azért szerettük.

Városi bál 2009
Fenyő nélkül nincs...
sadness

Mert másfelől viszont a

Nagy Fenyő Miklós

szinte az egész koncert alatt a tánctérben sétálgatott és énekelt, onnan nézte a színpadon a saját produkcióját, vagyis a legfeljebb két-három táncosfiú és táncoslány alkotta mini-színházat, gyönyörködve. Se testőr, se semmi. Hangja viszont nem akármilyen van még mindig! A jampiszívhez hasonlóan hű maradt hozzá. Akadt a dalok között visszatekintő: a Fenyő nélkül nincs karácsony, aminél télapószínekben ugráltak a hölgyek-urak a színpadon. Ezt először nem igazán értettem, de aztán örültem neki, mert így le tudom írni, hogy Városi Bál 2009 sincs Fenyő nélkül, mint láthattuk...

Hajításnyira egy sztártól...

Aztán közölte a játékszabályokat a csillogó jampi: rajongani lehet, perecet dobálni nem! Innen üzenem: perecet nemigen, legfeljebb a Pásztor csárda mozgókonyhájában helyben készült Cézár salátáját, libamájas hortobágyi töltött batyuját és tormaparfés füstölt lazacát hajigálhattuk volna. De azt meg nem volt kedve senkinek, hiszen aki ezekkel az egyébként szakértő – konkrétan Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke - szerint is igen jól sikerült fogásokkal találkozott, az egyrészt nem pazarolta volna őket Fenyő Miklósra, másrészt az egyetlen helyet választotta, ahol beszélgetni lehetett tegnap: a függőfolyosót. Ez pedig nem volt éppen egy hajításnyira a színpadtól.

Városi Bál 2009. - Szombathely, MSH
Városi Bál 2009. - Szombathely, MSH
Tánczos Mihály

Subidubi május, Hotel Mentol... - Fenyő Miklós egészen belemelegedett a közel másfél órásra nyúló előadásba. Félidőben lekerült róla a tükrös zakó - és micsoda meglepetés: tükrös ing virított alatta! Aztán elköszönt. Zenekarostul bevonult az öltözőbe, ahonnan hajnalig ki sem dugták az orrukat, vagy legfeljebb annyi időre, hogy kávét kérjenek.

Azt üzenték, ha reggelig nem bújnak még elő, hozzunk nekik valami ennivalót...

- vigyorgott a menedzser.

Füstmentes rendezvény volt!

A színpadon és a tánctéren pedig ment tovább a műsor. Hátra volt még az Erika Szalon és a Savaria TSE produkciója, és az est másik sztárvendége: Zséda, azaz Zsédenyi Adrienn. Másfajta koncert következett, másfajta közönségreakciókkal – de hasonló sikerrel. Utána meg megint ereszd-el-a-hajam! A Smile Showtime Band nevéhez méltón pillanatok alatt megint hangulatba hozta a tömeget réges régi és valamivel újabb slágerekkel.

Városi bál 2009
Az est másik sztárvendége: Zséda
sadness

Igen, tömeget. Sikeresnek nevezhető a bál abból a szempontból is, hogy rengetegen voltak. Még a kakasülőn sem nagyon tudtunk szabad gyertyafényes asztalt találni. Ebből következően viszont hangosabb volt a felhördülés, amikor Novák Edina , az est háziasszonya bejelentette, hogy ezen a rendezvényen is tartják magukat a

Füstmentes Agora

-törekvéshez. (És tapasztalataim szerint most először valóban sikerült nekik.)

Ki látta Fenyő Miklóst?

A szerencsejáték sem maradt ki az estéből. Aki nem akart táncolni, azt profi rulett-asztal várta, illetve pókerparti. És persze árultak tombolát. A tét nem volt kicsi, a jegy nem volt (nagyon) drága – hát sokan örülhettek. Csak későn, erősen hajnalban kezdett szedelőzködni a nép. Hogy Fenyő Miklósék előtt vagy után, azt sajnos, nem tudom. Az is lehet, hogy még mindig nincs Agora – MSH Fenyő nélkül?!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Bálok 2009