Hogy rohan az idő! Már tizennegyedszer hirdettük meg hagyományos karneváli fotópályázatunkat. Most is a karnevál legszebb és leghangulatosabb pillanatit vártuk és nem kellett csalódnunk. Idén összesen 67 pályázótól 452 fotót kaptunk, ebből ötvenet állítottunk ki a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, amit február 12-ig bárki megtekinthet a könyvtár nyitvatartási idejében.
Két kategóriában hirdettünk győztest, szavazhattak a Nyugat olvasói, illetve győztest hirdetett a Dallos László fotóművész vezette szakmai zsűri is (beszéde, egyben indoklása cikkünk végén olvasható).
A Nyugaton ősszel zajló közönségszavazáson Pintér Roland 440 szavazattal nyert, őt követte Asbóth János, majd Fehér Tibor.
A szakmai díjat négyen kapták, ugyanis a harmadik helyen megosztva hirdettünk győztest, így ifj. Galambos Imrének és Puskás Enikőnek egyszerre járt a taps. Második helyezett Házi Gábor lett, aki figyelemmel követi évről évre pályázatunkat, tudhatja róla, hogy rendszeres résztvevője karneváli játékunknak. Az első helyezett Pintér Ádám lett.
A díjátadást követően beszélgettünk a győztessel, megtudtuk róla, hogy Győrből érkezett és korábban még sohasem járt a karneválon, 2015-ben barátnője - aki mellesleg szintén indult a fotópályázaton - révén látogatott el a rendezvényre. Rutinos szeme van, hiszen fotósként dolgozik. Neki a második helyezett egyik képe tetszett a legjobban. Ádám elmondta, egy barátaival kötött fogadásból indult el, a jelek szerint jól tette, Dallos László és zsűrije első hellyel jutalmazta képeit.
A rövid köszöntők és az ünnepélyes eredményhirdetés után megkóstolhattuk az idei karnevál fagylaltjának, a Hedóniának süteményváltozatát is Nardai Orsolya és a vépi mÁmor Cukrászda jóvoltából.
Maradék gondolatok egy kiállítás megnyitásához (Dallos László beszéde)
Régóta nem tudom másképp kezdeni a megnyitót, mint a két szélsőséges évszak emlegetésével. Annyira menetrendszerű és meghatározó már ebben a közösségben, hogy nyáron van egy karneválunk, a zord télben pedig összejövünk, hogy egy vizuális emlékezés keretei között learassuk az élményeink, szenvedélyünk, fotózásunk terméseit.
Ez ebben az évben sem volt másképp. Legfeljebb azzal a jóleső érzéssel kiegészítve, hogy már másodszor lehetünk itt, ebben a kellemes, jól világított térben, ahol élni tudnak a képek.
Gondolataim azért maradékok, mert évről évre, amikor zsűrizünk, amikor átnézzük a beérkezett pályázati anyagokat, amikor lelkendezünk vagy fanyalgunk, mindig megfogalmazódnak olyan reakciók, amelyek már nem férnek be egy megnyitó kereteibe.
Ismerjük a statisztikát, nincs okunk panaszra. 67 pályázótól 452 fotó érkezett. S hogy ebből 27 szerző legalább egy képpel a falon van, az éppen megfelel a korábbi legsikeresebb évek átlagának. A színvonal is hasonló, vannak jó felvételek és vannak felejthetőek. Vannak uniformizáltak, (ez egyaránt következhet a téma, az alkalom és a technika sajátosságaiból) és természetesen vannak egyéni látásmódból indított, szép, izgalmas, korrekt munkák. Mint mindenkor.
Minden évben megfogalmazódik valamilyen formában, hogy mit keresünk, mit várunk el egymástól, miképpen tartsuk kordában az ingerküszöbünket, és lássunk túl a vonulás "monotóniáján". Örömmel jelentem, hogy vannak ilyen szerzők és vannak ilyen munkák.
Udvariasságból egy hölggyel kezdem. Ha valaki azt a módszert választja magának, hogy a felvonulást "egy kameraállásból" fotózza végig, kihegyezi arra hegyezi ki magát, hogy az előtte elvonuló hömpölygésből keresi meg a látványt, hát lelke rajta! De, ha van valaki olyan, aki ezt a legszerencsésebben, legszínvonalasabban teszi meg, akkor az Puskás Enikő. Képei a jó reflexen kívül, egyéni, egységes érdeklődésről tanúskodnak. Ha valamit aláhúznék, akkor itt az egyénin van a hangsúly. Képei egy hangon szólnak, még ha egy témát is fényképez, rendkívüli érzékenységgel találja meg azt. Képei szépek, komolyak, és sikerrel kerülik el a bennük rejlő negédesség látszatát is.
Mivel az értékelés is a feladatom, hadd említsek még pár résztvevőt. Három szerzőt és három képet emelnék ki.
Pintér Ádám felvonuláson készült fotói remekek. (Vele most másodszor cáfolom meg magamat, hogy nem lehet igazán jó képet készíteni a menetről.) Az egyiket, ha nem vigyázunk és elragadtatjuk magunkat, a karnevál szimbolikus képének kiáltjuk ki. Annak ellenére, hogy semmi történetiség, történelmi vonatkozás nincs benne, de a gömbön pörgő-forgó alak, az elmosódó színeivel mégis a hangulatát asszociálják bennem. Bravúros kép!
Házi Gábor három egészen más jellegű képe került falra. Az egyik egy nekirugaszkodás vagy összeakaszkodás - dekomponálva! Ami igazán ütős! Éppen ez az aszimmetria a kép lényege: hihetetlen dinamikát és erőt ad neki. Azt olvastam a bemutatkozójában, hogy: "megkértem a két résztvevőt, hogy álljanak be a képen látható módon. (a tavaly megálmodott koncepciót igyekeztem megvalósítani). Hát kérem, erről beszélünk! A tudatosságról és a megálmodott koncepcióról!
Galambos Imre is tud "dekomponálni", mégis ami igazán ütős a kollekciójában és technikailag is kiváló, az a Tűznyelő c. képe. Tudatosság és megálmodott koncepció! Mindig is azt vártuk a pályázóktól, hogy saját látásmóddal fényképezzenek, vegyenek észre olyan látványt, amelyet csak ők látnak meg. Az objektív és a szem tengelyének folytatásában ott van az agy. Meg a szív!
Végezetül szeretnék emlékeztetni arra, hogy tavaly felmerült itt a megnyitón egy album ötlete. Mondván, hogy annyi jó és figyelemre méltó kép jött össze az elmúlt évek - most már 14 év! - során, hogy érdemes lenne megjelentetni őket. Mondjuk a 15. évfordulón. Az akkori vezetők támogatólag álltak a javaslat mellé. Kíváncsi lennék a jelenlegiek hozzáállására.
Nekem ugyanaz a véleményem, mint a kiállításainkról. Lelkes és fotózni szerető pályázók sora mutatta be munkáit ezeken a falakon. Volt közöttük számos, akik megérdemelten jelenhetnének meg nyomtatásban is.
Őszintén és jóleső érzéssel gratulálunk a díjazottaknak, kívánunk további sikereket, sok örömet a fotózásban. És ugyanezt kívánjuk mindannyiótoknak!
Jövőre veletek ugyanitt!
