Az ONCSA, vagyis Országos Nép- és Családvédelmi Alap kisebb háborús megszakításokkal 1940 és 1950 között működött. Elsősorban a nagycsaládos falusi, vagy faluról a város ipari vonzáskörzetébe költözött nincstelenek, vagy minimális anyagi javakkal rendelkezők támogatására, valamint a születések számának emelésére és gyermekvédelmi célokból hozták létre, mint állami szociális szervezetet az 1940/23. törvénycikkel.
A rászoruló családoknak 30 éves kamatmentes kölcsönre, addigi életvitelüktől eltérő komfortos, vagy összkomfortos típuslakásokat (házakat) építettek. A típusokhoz az adott körülményekhez, illetve tájegységekhez szabott típustervek tartoztak.
Ezen felül sok ezer család jutott földhöz és állatállományhoz, de különböző kölcsönöket is adtak és szükség esetén segélyezést nyújtottak. Nép- és családvédelmi pótadót vezettek be, az illetékből befolyt összegek egy bizonyos százalékát a programra költötték.
A családoknak vállalniuk kellett, hogy 30 év alatt visszafizetik a házépítésre biztosított kölcsönt, valamint azt, hogy a szervezet által meghatározott életvitel szerint élnek.
Ellenőrizték például a családfő folyamatos munkaviszonyát, a ház állandó tisztán tartását, a gyermekek iskoláztatását, fejlődésüket.
Ugyanakkor szociális segítők álltak rendelkezésükre, akiknek az volt a feladatuk, hogy megtanítsák a kiválasztott famíliáknak a modern életmód csínját-bínját, a meleg vizes blokkal ellátott lakások „fortélyain” át az új otthonok rendeltetésszerű használatáig.
A családok ugyanis sokszor rendkívül szegény körülmények közül érkeztek, ahol sem lehetőségük, sem szándékuk nem volt a rendszeres tisztálkodásra vagy takarításra. Ha a kiválasztottak nem tartották magukat a szerződésben foglaltakhoz, elkobozhatták tőlük a házat – ilyenre azonban ritkán került sor.
A programban 2 városi és 5 falusi típustervet fogadtak el. Fontos szempont volt, hogy környezetükhöz passzoló épületeket húzzanak fel. Közel 12 000 ilyen egy, vagy kétszobás házat adtak át országszerte, de 1949 után az ipari mennyiségben meginduló lakótelepi beruházások miatt a program okafogyottá vált, lassan kivezetésre került.
A szombathelyi ONCSA-telep, a mai Szűrcsapó, Szabó Miklós, Hargita, Somogyi Béla és Akacs Mihály utcák által határolt terület volt. 1940-től kezdődően összesen 60 lakást építettek Szombathelyen.
1940 és 1941 között 42 ház, 1943-ban pedig 2 teljesen, 16 félig készült el, mivel akkor a háború „közbeszólt”. 1948-49-ben fejezték be a 16 át nem adott épületet, valamint felújították a bombázások következtében megsérülteket.
A lakásokhoz többnyire 80-100 négyszögöles telek tartozott, oldalkerttel, illetve hátsókert is kapcsolódhatott hozzá. A házak általában egy előszobából, egy lakószobából, konyhából, fürdőszobából és pincéből álltak.
Kivitelezésben, koordinációban, a közművek kialakításában Szombathely város és négy szombathelyi üzem (Bőrgyár Rt., szombathelyi Magyar Pamutipar, Putsch Sándor gyapjúáru-, szőnyeg- és takarógyára, Vasvármegyei Elektromos Művek) is szerepet vállalt.
A háború után az építkezéseket már az Országos Lakásépítő Szövetkezet végezte és intézte. Első lakóik általában a város és az előbb megnevezett gyárak alkalmazottjai voltak.
Az azóta eltelt 75-80 évben az épületek szinte mindegyikét bővítették, átépítették, modernizálták. Az eredeti állapotokra már csak néhány emlékeztet nyomokban.
