Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Ami nehezebb, mint a szülés: 3 nap a csecsemőosztályon

Egy névtelenséget kérő kismama küldte szerkesztőségünkbe az alábbi levelet, melyben leírja a szülése utáni eseményeket, a vele akkor történteket. Célja elsősorban a helyzet javítása, s úgy gondolja, ha mások is megosztják tapasztalataikat, akkor talán történhet változás.

Szeretném megosztani veletek kórházi élményeimet, amit a Markusovszky Kórházban az újszülött osztályon átéltem. Az idei év egy éjszakáján megszületett az első kisbabánk, ami csodálatos érzés volt. Volt egy szülésznő is, aki rendkívül kedves, együttérző, aranyos volt. Nagyon ügyesen levezette a szülést. Hajnal volt, mikor lekerültem az újszülött osztályra és végre lefeküdhettem aludni. Gondoltam túl vagyok a nehezén, végre pihenhetek egy picit. Hiszen egy szülés elég megterhelő és kimerítő egy kismama számára, én is így voltam ezzel, nagyon kimerültem. Remegtem, szédültem, így állni sem tudtam, úgy segített ágyba a szülésznő, nehogy elájuljak.

Így volt ez reggel, sőt egész délelőtt is, nem voltam valami jól, fájtak a varratok is. Az orvos mondta, hogy pihennem kell, ha lehet, ne sétálgassak és feküdjek. Így is tettem volna, ha valaki ránk (a babára és rám) nézett volna. De sehol senki. Aludni még egy percet se tudtam, de már reggel (pár órával a szülés után) keltem is fel a babát megetetni, ami nem is volt probléma, ez természetes. Nem tudtam, hogyan kell, hányszor kell, vagy egyáltalán mit kell csinálni.

Kerestem egy csecsemőgondozót, de nem találtam, így megnyomtam a szobában lévő gombot, ami elméletileg segítségkérésre való. Pár perc múlva jön is egy csecsemőgondozó, majd megkérdezi eléggé feldúlt hangnemben: „Ki nyomogatja már azt a gombot állandóan?” Mondtam neki, hogy én voltam, mivel szeretnék segítséget kérni, hogyan kell mellre helyezni a kisbabát, meg mondják el a szoptatás menetét. (Hányszor kell, milyen időközönként, mennyi ideig stb…) Mert senki nem mondta el, honnan tudhatnám. Erre közölte velem „kedvesen”, hogy most nem ér rá, mert máshol dolga van, és kiment. Gondoltam magamban: köszönöm a segítséget.

Reggel a szükségleteimet akartam elvégezni, amihez segítséget kértem, hogy kísérjenek el, mert elszédülök, ha felállok. Azt mondták, most nem érnek rá, mert vizit van. Gondoltam az nagyon jó, de nekem most kell. Így segítség nélkül elindultam és kapaszkodtam a falon lévő kapaszkodóba. Meglátott a nővér és kérdezte: „Mit csinál anyuka? Elájul, beveri a fejét aztán mi lesz?” Válaszoltam: „Ezért kértem segítséget…” Na akkor már elkísértek…

Az újszülött osztályon fiókokba vannak a kisbabák, és ha áttolom, egy másik helyiségbe kerülnek, ahol elméletileg a csecsemőgondozóknak kellene lenniük, hogy segítsék a kismamákat. Hát ott soha nem volt senki, csak maximum egy-egy kismama. Úgy tudtam, ez a fiókos rendszer azért van kitalálva, hogy a kismamák tudjanak pihenni, és a pelenkázást meg egyéb dolgokat a csecsemőgondozók végzik. Vagy ha sír a baba, próbálják megvigasztalni, hogy tudjunk aludni kicsit. Hát én hiába toltam át, sírhatott ott akár fél óráig is, nem nézett rá senki. Volt, mikor elmentem fürdeni (kb. 10-15 perc volt), mire visszamentem még mindig ott sírt egyedül magába a kisbabám. Nem nézett rá senki addig.

A szomszéd ágyon fekvő anyuka mondta, hogy először mindig tegyem tisztába a babát, mielőtt szoptatok. Átmentem, hogy pelenkát cseréljek (hozzáteszem még mindig szédültem). Jött a pelenkázás. Hogyan kell… megint kerestem valakit, sehol senki. Mondtam akkor itt az alkalom, hogy megtanuljam magamtól. Ahogy esik, úgy puffan. Megoldottam. Volt ott egy másik anyuka, ő segített, hogyan kell.

Második nap volt, amikor láttam, hogy egy kismama a kezében tart egy kis üveget, és ecseteli a köldökcsonkot. Kérdeztem, az micsoda? Elmondta, hogy ezzel kell minden pelenkázásnál lekezelni a köldököt. Gondoltam, jó hogy mondja, ezt sem mondta el senki. Aztán látta, ahogy letettem a fejem a pelenkázóra, mert elszédültem. Kérdezte: Jól vagyok? Mondtam nem igazán, de nincs senki aki segítene. Na abban a pillanatban végre jött egy csecsemőgondozó, akinek mondtam hogy mutasson meg és mondjon el mindent, mert amióta itt vagyok még nem mondott el senki semmit nekem. Ő megmutatta végre…

Másnap volt már, még mindig egy szemet nem aludtam. Vagy a saját babám vagy a másiké sírt, vagy jöttek takarítani, vagy vizit volt, vagy evésidő. Mindig volt valami, ami miatt nem tudtam aludni. Nagyon kimerült voltam, csak sírni tudtam már a fáradságtól, megelégeltem és beszéltem a férjemmel, hogy valahogy intézze el, hogy átkerüljek a VIP szobába. Sikerült is, nagyon örültem neki, mert ott a családom bejöhetett és támogattak.

Szóval átmentem, majd egyik pillanatról a másikra, mintha a Szentlélek szállta volna meg a nővéreket és csecsemőgondozókat, megkérdezték hogy vagyok? Mit tudnak segíteni? Ha bármi van, vagy segítség kell, szóljak nyugodtan. Ott a telefon, csak hívjam fel őket az alábbi számon, és jönnek azonnal. Azt hittem, nem hiszek a fülemnek. Nahát! Tudnak kedvesek is lenni, ha fizet az ember? Ezt nem kommentálom. Ott megmutattak mindent, mi mire való. Kérdezték, hogy nem akarom-e átvenni a saját pizsamám? Mert a másikba azt mondták, hogy ne vegyem át. Kérdeztem, mert itt át lehet venni? Azt mondták persze, hogy át. Na ez is mintha megkülönböztetnék az embert…

Egy kismama, akivel egy szobában voltam, elmesélte, hogy vele hogyan bántak a nem VIP szobában. Ő császárszüléssel szült, és átázott a kötése. Ő is megnyomta a gombot, hogy segítséget kérjen, őt is lehurrogták, hogy ne nyomkodja, mert azt a gombot csak vészhelyzet esetén lehet megnyomni. Amikor elmondta, hogy átázott a kötése, azt mondták neki, majd este megnézi a doktor...

Egy másik esete: Este odament egy ott dolgozóhoz megmondani, hogy nagyon sárga a kisbabája szeme, és teste, legyen szíves megnézni, az volt a válasza: „Majd holnap megnézik a nappalisok, ő nem tud mit csinálni.” Ehelyett a Barátok Közt-öt nézte tovább…

A kisbabáját sárgán engedték haza. Mivel eső súllyal nem engedhetik haza a babákat, így az utolsó benn töltött napon a mamának mérnie kellett, hogy a baba mennyit eszik. A mérlegek szó szerint kőkoriak, volt olyan csecsemőgondozó, aki szintén nem tudta beállítani és leolvasni a mérleget, hát akkor a kezdő kismamák… A mérésekből az derült ki, hogy a baba közel 400gr-ot esett vissza, de egy utolsó mérés során 10gr-mal többet mutatott a mérleg, így már azt mondták, hogy emelkedett a súlya. Az már teljesen lényegtelen volt, hogy a baba 1,5-2 óra alatt evett 20gr-ot… Teje még nem volt rendesen, és tápszert nem is írtak fel neki, hiába kérte. Mikor kiadták a babát, egy orvos odament a szülőkhöz és megkérdezte tőlük, hogy nem sárga ez a gyerek? Arra járt a szülésznő és közölte, hogy nem, az értékei teljesen jók. Tartottam a kapcsolatot ezzel a kismamával, és elmesélte, hogy hazaengedték őket, és még esett vissza a baba súlya tovább, nagyon sokat küzdöttek vele.

A baba csökkent nyaki izomtónussal rendelkezett, így tornásztatni kellett volna a fejét, ülésbe húzni. Ezt úgy mutatta meg egy szülésznő a mamának, hogy már a baba bundazsákban volt öltöztetve, mikor az anyuka szólt, hogy ez elmaradt. Akkor annyit mondott neki a szülésznő, hogy hát meg kell fogni a két kezét és így fel kell húzni, de ténylegesen meg nem mutatta neki, mert már fel volt öltöztetve a baba. Természetesen a zárójelentésre felvezetésre került, hogy megmutatták a dolgot az anyukának…

Egy másik kismamának a gyermeke a koraszülött osztályon volt fenn, és ott meghatározott időközönként engedik fel az anyukákat szoptatni. Ez az idő reggel mindig a vizit idejére esett, így őt egy nap se látta orvos, a kórlapja találomra lett kitöltve.

Azért szerettem volna megosztani veletek történetemet, mert a bent lévő kismamák elmondásaik alapján hasonló bánásmódban részesültek. Úgy gondolom, ha többen megosztjuk rossz tapasztalatainkat, talán jobb irányba változhat a kórház ezen részlege, ahol éppen a legtöbb támogatásra lenne szüksége egy kismamának.

Aki ezt az alacsony fizetésekre fogja, én vagy bárki, aki szintén keveset keres, mint pedagógus is tudok kedvesen bánni a gyerekekkel. Vagy nem kell messzire menni, a kórház bizonyos részlegein szívüket lelküket kiteszik az orvosok és ápolók. Azt kellene megtanulnunk, hogy ha mogorván bánunk egymással, akkor sem lesz több a fizetésünk és nem oldódnak meg a problémáink. Sőt!

Sokat elmond a helyzetről, hogy az egyik nemrégen szült ismerősünk a szülés után SMS-ben gratulált és azt írta: „Csak azt a 3 napot bírjuk ki a csecsemőosztályon, mert rosszabb lesz, mint a szülés.” Utólag én is így gondolom…

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény

Tovább az oldalra