Iskolakezdésre befejeződik a szombathelyi Nádasdy utca felújítása

Az autósok sokat tesznek azért, hogy ne lehessen tartani a határidőt.

Hát, csak behajt az utcába – mondja egy kolléga a Szelestey és a Nádasdy utcák kereszteződésénél, ahol a Nádasdy utcába mindkét irányba tiltva van a behajtás. Kivéve a célforgalomnak, ami egy elég széles kiskaput hagy a sofőröknek.

A Nádasdyt most újítják fel, És tényleg: elkezdődött a Paragvári út felújítása Szombathelyen July 21. 15:33 ezért vannak kint behajtani tilos táblák, amit a látottak alapján csak az autósok egy része vesz komolyan.

Nádasdy utca felújítás sajtótájékoztató
Ez az autó most éppen egyenesen megy tovább.
Mészáros D. Zsolt

A vasútállomás felől érkező autók a megszokott módon kanyarodnak be, még úgy is, hogy irányjelző táblákkal leszűkítették az utcát. És, persze, megállás nélkül hajtanak végig rajta, miközben 50 méterrel arrébb ott a párhuzamos Vörösmarty utca, ahol semmilyen korlátozás nincs. Igaz, közlekedési lámpák vannak, és azok miatt néha várakozni kell pár percet.

Nádasdy utca felújítás sajtótájékoztató
Egyértelműen látszik, hogy itt munka folyik.
Mészáros D. Zsolt

Így most inkább a munkagépek között araszolnak, nem foglalkozva azzal, hogy akadályozzák a munkát, és így elképzelhető, hogy nem lesz kész a felújítás az iskolakezdésre. Merthogy azt ígérték nemrég, Egy héten belül három utca felújítása is elkezdődik Szombathelyen July 19. 19:37 és a mai, azaz hétfői sajtótájékoztatón Putz Attila az egyik érintett körzeti képviselő is kijelentette.

Előtte viszont Bokányi Adrienn, a másik érintett képviselő (a Nádasdy utca két választókerületet is érint, a határ a Széll Kálmán utca) elmondta, a 6-6,2 méter széles utca a teljes 571 méteres hosszon megújul. A kopóréteget lemarják, újraaszfaltozzák, és a ferde szegélyt is kicserélik.

Mindez nettó 55,6 millió forintba kerül, a belügyminisztérium támogatásából van rá fedezet. Bokányi Adrienn köszönetet is mondott a támogatásért a belügyminiszternek és a minisztériumnak. Hozzátette, a mostani útfelújítási programban szereplő négy utca (Nádasdy, Paragvári, Magyar, Dozmat) mindegyike nagyon rossz állapotban volt, és emellett nagy forgalmú gyűjtőutakról van szó.

Nádasdy utca felújítás sajtótájékoztató
Bokányi Adrienn és Putz Attila.
Mészáros D. Zsolt

Putz Attila elmondta, hogy amikor 2019-ben ő lett a képviselő a választókerületben, a körzet belvárosi lakói két kérést fogalmaztak meg. Az egyik a Széll Kálmán utca 26. előtti buszmegálló, a másik a Nádasdy utca felújítása volt. A buszmegállót még abban az évben sikerült felújítani, most pedig folyik a munka a Nádasdyn – mondta.

Felidézte, hogy a belügyminiszteri támogatás felhasználásáról nagy vita volt, és örül annak, hogy szakmai döntés született. Mint mondta, ezt az is mutatja, hogy a négy utcából három (Paragvári, Magyar, Dozmati) fideszes képviselő körzetében van, nem a politikai hovatartozás alapján született a döntés.

Nádasdy utca felújítás sajtótájékoztató
„Ezt az utat felújítjuk.”
Mészáros D. Zsolt

Hozzátette, a Nádasdyban a Széll Kálmán és a Zanati utcák közötti szakaszon a járda is megújul.

Bokányi Adrienn újságírói kérdésre azt mondta, nincs olyan terve a városvezetésnek, hogy a Nádasdyra is kiterjesztenék a fizetőparkolást. Ez maximum akkor történhet meg, ha a lakók többsége kéri, ahogyan ez történt a Welther Károly utcában. De most nincs ilyen terv – ismételte meg.

Hosszú út vezetett idáig

Bő egy hete kezdődött el És tényleg: elkezdődött a Paragvári út felújítása Szombathelyen July 21. 15:33 a Nádasdy Ferenc utca felújítása, a Paragvári és a Magyar utcákkal egy időben. A nagyon rossz állapotban lévő utcák felújításának elkezdését a helyszínen pezsgővel köszöntöttük. Zajos réselő, új aszfalt és száraz pezsgő – Elindultak az utcafelújítások Szombathelyen July 27. 19:00 Aztán azt is megnéztük, Kerülje el a szombathelyi Paragvári utcát, ha jót akar! July 28. 16:15 hogyan változott a forgalmi rend a munka idejére, és az új szabályokat hogyan tartják be az autósok.

Nádasdy utca felújítás sajtótájékoztató
A busz is jön.
Mészáros D. Zsolt

A három utca felújításának elkezdését másfél hete jelentették be egy sajtótájékoztatón, Egy héten belül három utca felújítása is elkezdődik Szombathelyen July 19. 19:37 ahol azt is megtudtuk, hogy elvileg szeptemberre, iskolakezdésre elkészülnek az utcák, igaz, erre nem tudtak garanciát vállalni.

Az utcák felújítását egy belügyminisztériumi támogatásból fedezik. Hende Csaba még 2021 szeptemberében jelentette be, hogy pénz áll a házhoz, Hende bejelentett: több mint 1 milliárd forint jön szombathelyi fejlesztésekre 2021. July 07. 15:42 vagyis hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal támogat öt szombathelyi beruházást.

Nádasdy utca felújítás sajtótájékoztató
Ez a tábla elesett.
Mészáros D. Zsolt

Aztán nem kellett sok, hogy a politikai felek egymásnak essenek, hogy melyik hidakat Baloldali és jobboldali hidak, osztottpályás közpénzek 2021. July 14. 18:59 és utcákat A Paragvári, a Nádasdy és a Magyar László utcákkal akarja kezdeni a felújításokat a szombathelyi városvezetés 2021. July 21. 15:03 kellene felújítani. A tételsoron ugyanis csak annyi szerepelt, hogy belterületi útfejlesztésekre 435 millió forintot biztosít a belügyminisztérium.

Aztán végül sikerült kiválasztani a szóban forgó utcákat, és bár közben volt egy kis gikszer azzal is, hogy akkor megkapta-e a város a pénzt vagy sem, Szombathely nem eszi olyan forrón a kormány 1,2 milliárdos segélycsomagját 2021. July 15. 11:25 sikerült aláírni a szerződéseket Mi történt a belügyminisztérium 900 milliós támogatásával, miért nem indultak el a felújítások? February 04. 11:41 és a közbeszerzési eljárások is sikeresen lezajlottak, így el is kezdődhetett a munka. Ahogyan hamarosan a negyedik utcában, a Dozmat utcában is elkezdődik a felújítás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet