Közélet rovat
2
Bavalljuk: nagyobb közlekedési káoszra számítottunk az első iskolanapon
De azért zökkenőmentesen se ment a parkolás…
Csodák-csodája: Betömték a lyukat a Derkovitson
Lám, mire képes, ha összefog újság, olvasó és illetékes.
5
50 millióért sem helyezik szabadlábra Czeglédyt
További három hónappal meghosszabbították az előzetesben lévő szombathelyi politikus letartóztatását.
5
A hídfelújítás miatt bedugult a Rohonci, az Árkádiánál állt reggel a sor - és ez csak a kezdet
A tanév utolsó hete óta munkálkodnak a szombathelyi Rohonci úti hídon, azóta nem sikerült befejezni sulikezdésre. De mi lesz szeptember 6. után?
6
Hová fajul a világ: Szemétdomb az Emlékmű körül
Kollégámmal felkerekedtünk, és kicsit körülnéztünk a városban. Szólunk is: gyertek velünk szerdán rendet rakni!
1
Tömegtüntetések Moszkvában
Független források szerint több mint tízezer ember tüntetett Moszkvában a tervezett új nyugdíjrendszer ellen, és más városokban is zajlottak demonstrációk – közölte a BBC.
2
Túlterheltek a tanárok, a diákok, elégedetlenség uralja az oktatás helyzetét
A Fidesz-szavazók 58 százaléka szerint javult a helyzet, és 10 százalékuk úgy véli, túl sokat keresnek a tanárok.
9
Orbán Viktor megérkezett Kirgizisztánba, hogy részt vegyen a II. Nomád Világjátékokon
Illusztris a résztvevő országok listája.
3
Itt az első, sürgős feladat az új derkovitsi képviselőnek
Olvasónk azt írja, aki eltünteti ezt a lyukat, megkapja a szavazatát. Jöhetnek a problémák és a verseny.
11 030 általános iskolásnak csöngetnek be hétfő reggel a szombathelyi Klik iskoláiban
A központi tanévnyitót pénteken tartották a Nyitra Utcai Általános Iskolában.
2
Kálmán Olga eztán több lábon szeretne állni és személyes brandépítésbe fog
A Szombathelyről induló, szinte önálló intézménnyé vált Kálmán Olga D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában mesélt arról, mihez kezd most.
4
2Rule mezbe “öltöztetett” kartonfigurákkal rakták tele a felcsúti lelátót
Csúnyán megviccelték Orbán kedvenc falujának kedvenc stadionját.
Több száz orvos hiányzik a sürgősségi osztályokról
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint sürgősen megoldást kell találni.
7
A lukácsháziak nem csalódtak, hogy nem stadiont kaptak
Pénteken átadták a falu kisméretű műfüves focipályáját. Avattak, szenteltek, kapura rúgtak. Mi pedig megkérdeztük a falu embereit.
Választás előtti zizegés a Derkovitson: Az ellenzéki front támogatásáról biztosította László Győzőt
A két tábor egymástól öt méterre gyűjti az aláírásokat a Domusnál. Az LMP és a Momentum közös sajtótájékoztatót tartott a jelölttel.
2
Rendkívüli értekezlet a Honvéd kórházban, veszélyben a betegek ellátása
A minisztérium szerint csak betartják a jogszabályokat.
10
Horváth Attila: "Ez a város meg fog dögleni"
A baloldali szombathelyi képviselőt az Aranypatak lezárt hídja késztette erre a kijelentésre.
1
6+1 vadiúj igazgatója van a szombathelyi iskolakerületnek - soroljuk a neveket
Szeptembertől más igazgatja a Zeneiskolát és a Neumann, de a jáki általános iskolát is. Rákérdeztünk még arra, hány diák ül majd be szeptember 3-án az iskolapadokba.