Közélet rovat
2
Az egész országban öt harminc évnél fiatalabb háziorvos van csupán
A háziorvosok átlagéletkora 60 év körül van, a nyugdíjba vonulókat nem tudják pótolni.
1
Megvan a 2023-as Savaria Történelmi Karnevál időpontja
A karnevált az idén is támogatja pénzzel a szombathelyi önkormányzat.
26
"Világ a vadnyugat felé vette az irányt" – Orbán Viktor évet értékelt
Orbán Viktor idén is a Várkert Bazárban tartotta évértékelő beszédét béke és biztonság jelmondattal.
5
Varga Judit és Rogán Antal átvilágítását kéri a DK
Vadai Ágnes szerint a Schadl–Völner-ügy miatt szükséges a két miniszter vizsgálata nemzetbiztonsági szempontból.
5
Most jó lenni vasutasnak: megvan a bérmegállapodás, növekszik a fizu
A munkáltató ajánlatát több, eredménytelen tárgyalási forduló után fogadták el.
6,8 milliárdból gazdálkodik idén a sárvári önkormányzat
Ennek a harmada fejlesztésekre jut, a gyermekétkeztetés és az önkormányzati bérlakások viszont drágulnak.
1
A Weöres Sándor Színház dolgozója volt a kilencedik emeletről lezuhant fiatal
A rendőrség vizsgálja, mi történt.
5
Jogerős: Pártlapnak lehet nevezni a Vas Népe pártlapot
Egy végrehajtó is felkeresi a megyei pártlap kiadóját.
9
Távozik a Savaria mozi kávézójának bérlője
A Broadway kávézó nem sokat volt nyitva, először a járvány, majd az energiaválság tett keresztbe a terveiknek.
9
46 új parkolót kapnak a kórházi dolgozók Szombathelyen
Néhány napja már dolgoznak is az alapellátó mögötti parkolón.
3
Már a szombathelyi kórház falán is megjelent a vármegye
És már azt is tudjuk, mi lett az új neve a kórháznak.
11
„Sikerült megszüntetni a természet zavaró jelenlétét”
Litkai Gergely a Fertő-tavi beruházásnál járt, megmutatta, hogy áll az építkezés.
Tavasszal lezárnak egy szombathelyi hidat
A Szent István király utcai híd évek óta rossz állapotban van.
9
Elképesztő ürüggyel zárják le Ágfalvánál a határt
Ágfalva és Somfalva (Schattendorf) között az út mentén végzett munkálatok miatt március elsejétől Somfalva lezárja a kishatárt.
1
Év végéig biztosan marad a rezsicsökkentett gáz-, áram és távhő
Az átlagfogyasztási korlát feletti lakossági piaci ár pedig egyelőre április 30-ig.
6
Csoda Győrben: 556-ból 556 közbeszerzést nyert meg egy cég
De három cégnek is nagyon mennek itt a közbeszerzések, alig tudnak hibázni.
8
Megnézheti térképen, hol akar közösen ipari parkot létesíteni Szombathely és Söpte
A területnek már régóta Szombathely a tulajdonosa. A közigazgatási határokról egyeztetnek.
7
Közlekedési ismereteket oktathatnak az iskolában újabb tantárgyként
A képzéshez szakmai programot, kerettantervet és módszertani anyagokat is készít majd a Belügyminisztérium.