Nemény András (MSZP-Párbeszéd) és Németh Ákos (LMP) egyetért, hogy egy esélyes ellenzéki jelölt kell Szombathelyen

Pártjaik március 19-ig folytatják az egyeztetést, az LMP a Jobbikkal való megegyezést sürgeti.

Pár napja még annak volt a legnagyobb esélye, hogy Szombathelyen tényleg egy baloldali ellenzéki jelölt áll majd szemben A jelek szerint az LMP-s Németh Ákos lesz a baloldal jelöltje Szombathelyen 2018. March 07. 11:14 Hende Csabával, a Fidesz jelöltjével. Arról volt szó ugyanis, hogy az LMP és az MSZP-Párbeszéd megegyeznek, hogy melyik választókerületben léptetik vissza jelöltjüket a másik javára.

A Jobbik az egyedül indulásban érdekelt

Szombathelyen úgy tűnt, hogy Nemény András (MSZP-Párbeszéd) lép vissza, és közös jelölt az LMP-s Németh Ákos lesz. Viszont szombat este az LMP Országos Politikai Tanácsa kiadott egy állásfoglalást Mégsem lép vissza Nemény András az LMP javára Szombathelyen? 2018. March 11. 12:03 , miszerint csak abban az esetben jöhet létre a koordinált indulás, egymás javára csak akkor léptetnek vissza jelölteket ha ebben a Jobbik is részt vesz, ráadásul nem csak egy-egy választási körzetben, hanem országosan.

Ugyanakkor a Jobbik országosan, Balassa Péter, szombathelyi jelöltjük pedig helyben jelentette ki Szombathelyen is elképzelhető az ellenzéki összefogás 2018. February 27. 17:34 , hogy a Jobbik mind a 106 választókerületben állított jelölteket és el is indítja őket.

Megkérdeztük a két érintett képviselőjelöltet, mi a véleményük az LMP állásfoglalásáról és látnak-e esélyt arra, hogy egyetlen ellenzéki jelölt legyen a választókerületben.

Egyetértenek, de nem mindenben

Németh Ákos (LMP) szerint az állásfoglalás azért született, mert pártja számításai szerint csak abban a választókerületben van esélye az ellenzéknek, ahol mindenki egy ember mögé áll be. Ugyanis nincs száz százalékos átszavazás, vagyis ez nem úgy működik, hogy ha két párt megegyezik, akkor a közös induló megkapja az összes szavazatot, amit a két jelöltre külön adnának le a választópolgárok, annál biztosan kevesebbet kap a közös jelölt.

Németh Ákos (jobbra): Csak a száz százalékos összefogásnak van értelme
Bonyhádi Zoltán

Csak akkor számíthatnak sikerre, ha az összes ellenzéki szavazat egy jelöltre megy. Mint mondta, a Fidesz nem véletlenül hozta létre a jelenlegi választási rendszert, ebben az ellenzéki jelöltek rá vannak kényszerítve az együttműködésre.

Nemény szerint annak kell indulnia, akinek a legnagyobb az esélye
Nyugat.hu

Kijelentette azonban, hogy még nem lefutott az ügy, március 19ig folytatják a pártok az egyeztetéseket. Az LMP üdvözölné, ha létrejönne a teljes összefogás minden választókerületben.

Nemény András (MSZP-Párbeszéd) kijelentette, az ő véleménye nem változott, a választókerületben egy ellenzéki jelöltnek kellene indulnia. A legideálisabb helyzet az lenne, ha az a jelölt indulna, akinek a legtöbb esélye van a győzelemre. Tapasztalatai szerint a választópolgárok is ezt akarják, és aki ezt nem érti meg, azt meg fogják büntetni a választópolgárok - mondta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2018