19:00 Egy előrejelzés
Czeglédy Csaba ezt posztolta ki a Facebookra:
Választási matek 45 százalékos részvétel esetén:
Érvényes szavazatok száma: 29.000
Balassa Péter: 2.300
Molnár Miklós: 1.200
Horváth Zoltán: 1.100
Puskás Tivadar: 11.400
Ipkovich György: 13.000
18:40 A kisfalvak a csúcstartók
Vas megyében a legnagyobb szavazási kedv Kerkáskápolnán volt, itt 89,04 százalék volt az arány. A második helyen Magyarnádalja végzett 85,79 százalékkal, a harmadikon Velemér 85,14 százalékkal.
A legközömbösebb település címet Tanakajd nyerte el, itt a szavazásra jogosultak 14,02 százaléka volt szavazni 17:30-ig. Utóbbiról megírtuk
Két vasi település nem választ polgármestert 2014. October 08. 09:56 , hogy nincs polgármesterjelölt, és kevesebb a képviselőjelölt is, mint ahány hely van a testületben.
18:05 Részegek a szavazóhelyiségekben
Két településen is erősen ittas emberek zavarták meg a szavazást. Ercsiben egy férfi két helyen akarta aláírni a névjegyzéket, hangoskodott, rendőrt hívtak, aki kivezette a helyiségből.
Tenken egy részeg kitöltötte a szavazólapot, de amikor az urnába akarta dobni, felszakította az urna oldalát. A megsérült urnát félretették, később a benne lévő szavazólapokat összekeverik a többi urnából származó lapokkal.
Kaptunk egy olvasói levelet, íme:
Voltunk szavazni Szombathelyen. Belépéskor természetesen köszöntünk mint általában minden normális ember. Az ott ülő 4 ember közül egy valamit mormolt, gondolom valami válasz lehetett.Szavaztunk,és távozáskor "viszont látásra " köszönéssel távoztunk.
Semmi reakció, erre visszaszóltam : "elköszöntünk,legalább valamit böffenhetnétek". Természetes erre sem volt reakció. Nem foglalkoztatna a dolog, ha egyik családtagom hazaérkezése után nem mondta volna el, hogy köszöntésére,elköszönésére senki nem reagált.
Azt most már csak ráadásként említem, hogy az ott helyet foglalók közül ketten még szemüveggel is nehezen boldogultak a választói névjegyzékkel. Csak kérdezem, kik válogatták a személyzetet, és kik közül? ( van tippem, elképzelésem)
Tisztelettel:
N. I.
17:45 Az utolsó adat a választási részvételről
17:30-kor adták le az utolsó jelentésüket a szavazatszámláló bizottságok, este hétkor zárnak a szavazóhelyiségek. Ezek szerint Szombathelyen 17:30-ig 25 744 választópolgár szavazott, ami 39,94 százalékos aránynak felel meg. Még bő egy órán át lehet szavazni.
És megint az országos átlaghoz hasonlít Szombathely is, az átlag részvételi arány 17:30-kor 39,82 százalék.
15:45 Salköveskút is választ
Túl nagy izgalmakra azonban nem kell számítani, az egyetlen polgármesterjelölt a függetlenként induló Tóth József. A négy képviselő-testületi helyre is csak öten pályáznak. Amúgy rendben zajlik a szavazás, minden olyan, mint egy teljesen átlagos vasárnap délután. Talán csak a jó idő miatt sétálnak többen az utcákon. Meg nem erősített információink szerint a részvétel alacsony.
15:30 Szavazóköri pillanatok
A derék magyar állampolgárok élnek a választójogukkal és szorgalmasan járnak szavazni Szombathelyen. Ilyen alkalmat örökítettünk meg a 64. szavazókörben is. Itt egyetlen polgármesterjelölt sem járt, de fotósunk igen. Nagy öröm ez számunkra.
15:20 Nem lesz részvételi csúcs
Délután háromig a szombathelyi szavazók 29,78 százaléka jelent meg az urnák előtt. Egészen pontosan 19 196 fő. Ezzel a délelőtti sürgés megszűnt, belassult a dolog. Ha gy megy, megint nem lesz meg az 50 százalék estére. Még bő három és fél óra van hátra.
Országosan is 30 százalékos volt a részvétel du. három órakor.
14:35 Csendben megy a szavazás
Most egy kis lazítás, a szavazófülkék működnek, egyelőre biztató a részvételi arány. Szombathelyen minden polgármester szavazott már, javasoljuk, aki még nem tett látogatást a szavazókörben, most tegye meg. Süt a nap, szép az idő. Hajrá.
Addig is vannak a 13 órás részvételi adatok, megyénként:
Baranya megye 23,48 százalék
Bács-Kiskun megye 21,44 százalék
Békés megye 25,54 százalék
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 26,66 százalék
Csongrád megye 24,49 százalék
Fejér megye 22,25 százalék
Győr-Moson-Sopron megye 20,91 százalék
Hajdú-Bihar megye 21,65 százalék
Heves megye 27,15 százalék
Jász-Nagykun-Szolnok megye 24,12 százalék
Komárom-Esztergom megye 21,72 százalék
Nógrád megye 28,57 százalék
Pest megye 22,09 százalék
Somogy megye 24,79 százalék
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 26,38 százalék
Tolna megye 25,12 százalék
Vas megye 22,77 százalék
Veszprém megye 22,37 százalék
Zala megye 21,55 százalék
13:40 A választópolgárok közel negyede voksolt eddig
13 órakor 23 százalék volt az arány Szombathelyen, ez egészen pontosan 14 824 szavazót jelent. A nap felénél járunk.
Ez majdnem megfelel az országos átlagnak, ami most 23,53 százalék.
Mi meg hallgatunk egy kis bluest Glenn Hughes-tól.
13:20 Puskás Tivadar és Molnár Miklós is szavazott már ebéd előtt
Puskás Tivadar is a feleségével érkezett, 11:15-kor. Két rövid interjú a tévéseknek, aztán a polgármester, a Fidesz KNDP polgármesterjelöltje az Arborétum régi bejáratán besétálva ikszelt egy kellemes vasárnapit.
Ma mindenki feleségestül jön?
Vetélytársaihoz hasonlóan Molnár Miklós sem egyedül érkezett. Ő is a Herman Ottó Szakképző iskolában szavazott még 11:40-kor, ám egy másik szavazókörben. Mi majdnem eltévedtünk, szerencsére a bizottsági tagok jó fejek és segítenek.
Épp nyugtáztuk magunkban, hogy estig már nem is látunk politikust, amikor belépett a körzet fideszes jelöltje, dr. Kecskés László. Megvártuk, ahogy magabiztosan elhelyezi a kis borítékot a nagy fehér ládikában.
12:50 Ipkovich György is szavazott már
Feleségével érkezett a baloldali összefogás polgármesterjelöltje, még délelőtt 10 óra 5 perckor. Együtt is adták le voksaikat a Herman Ottó Szakképző Iskola egyik szavazókörében. Bizakodónak tűnt, majd útjára indult.
12:02 Van, ahol a tömeg kitörte az ajtó üveglapját
Tiszaburán történt, még reggel. Olyan sokan voltak, hogy a feltorlódott tömegből valaki véletlenül kitörte a bejárati ajtó üveglapját. Senki sem sérült meg.
Tiszakesziben kilenc darab szavazólapot találtak a szavazóhelyiségben. Nyolc darab a megyei közgyűlési listát tartalmazta, egy pedig a polgármesteri szavazást. A szavazólapokat borítékba tetté és félrerakták.
11:45 Szombathely kicsit lemaradt
Mint korábban írtuk, Szombathelyen 15, 74 százalék szavazott 11 óráig. Ezzel elmaradtunk az országos átlagtól, ami 16,50 százalék. Ez is magasabb, mint négy éve.
11:40 Emléklap az először szavazóknak
Ilyen emléklapot kapnak, akik most szavazhatnak először:
11:20 Nyüzsögnek a szavazók
Szombathelyen 10 147 szavazópolgár élt jogával 11 óráig. Ez 15,74 százalékos arányt jelent.
10:50 Horváth Zoltán is leadta a voksot
Balassa után itt a második szavazó polgármesterjelölt Szombathelyen. Horváth Zoltán (LMP) is megjárta a szavazókört, nem kérdeztük meg, kire adta a voksát.
10:25 Mégsem volt betörés Potyondon
A korábbi hírekkel ellentétben nem törtek be az éjszaka a szavazókörbe Potyondon. Kiderült, hogy az ajtót elfelejtették bezárni, csak a nemzetiszínű szalag volt keresztben kifeszítve. A szavazóhelyiségből sem tűnt el semmi, az urnákat és a szavazólapokat reggel szállították ki. A vizsgálat miatt fél órával később nyitott meg a szavazókör, de azóta zökkenőmentesen megy a voksolás.
10:05 Aktívak vagyunk
Az 1998-as önkormányzati választáson 5,05 százalék, a 2002-es választáson 6,42 százalék szavazott 9 óráig. A nyolc évvel ezelőtti önkormányzati választáson a választásra jogosultak 7,70 százaléka voksolt 9 óráig, négy évvel ezelőtt pedig 6,60 százaléka.
Emlékeztetőül, most 6,97 százalék volt a részvétel 9 óráig. Ennél csak 2006-ban volt magasabb.
9:25 Szombathelyen már négyezren szavaztak
Eeggel kilenc óráig 4 025 szavazatot adtak le Szombathelyen, ez 6,24 százalékos arány. A városban egyébként 64 458 választópolgár szerepel a névjegyzékben.
Országosan valamivel magasabb a részvétel, az átlag 6,97 százalék.
9:15 Nyomják a Facebookon ezerrel
Az idén már nincs kampánycsend, látszik is, a Facebookon percenkét nyomják a pártok és a jelöltek. Na jó, félpercenként.
9:00 Balassa Péter már szavazott
Balassa Péter, a Jobbik szombathelyi polgármester- és képviselőjelöltje Ők a szombathelyi polgármester- és képviselőjelöltek 2014. October 02. 14:17 már reggel nyolc óra előtt leadta szavazatát. Ő az első a szombathelyi polgármesterjelöltek közül.
8:15 Még üresek az urnák
Reggel hét óráig a választópolgárok csupán 1,06 százaléka szavazott, ez az országos átlag. A fővárosban ennél alacsonyabb, 0,65 százalék volt a részvételi arány, Szombathelyen 0,9 százalék.
A Győr-Moson-Sopron megyei Potyondon az éjszaka feltörték a szavazókör helyiségét, de nem vittek el semmit. A szavazólapok akkor még nem voltak a helyszínen, a szavazás fél óra késéssel kezdődött el.
Hát igen, az idén már harmadszor történt meg a címben jelölt urnanyitás. Voltak egyszer az országgyűlési választások, aztán európai parlamenti képviselőket választottunk. Ritka az, amikor egy évben ennyi voksolás van, sokáig nem is lesz ilyen, majd húsz év múlva legközelebb.
Persze, mint 2010 óta annyi mindenben, itt is van változás. A legfontosabb talán, hogy most nem négy, hanem öt évre választjuk meg helyhatóságokat. Direkt azért, hogy az országgyűlési és az önkormányzati képviselők ciklusa elkülönüljön egymástól, előbbi mindig rányomta bélyegét az utóbbira.
Ma polgármestereket, települési és megyei közgyűlési képviselőket választunk. Komoly feladat, reméljük minél többen átérzik ennek súlyát. A mai nap egyik legfontosabb kérdése, hogy hányan mennek el szavazni. Ez szép fokozatosan ki is derül, mi meg is írjuk.
Este hétig folytatjuk a tudósítást lesznek itt beszámolók rendkívüli eseményekről, időközi részvételi adatok, helyszíni fotók és beszámolók. Az urnazárás után új cikkel jövünk, ebben a szombathelyi pártok és jelölőszervezetek főhadiszállására látogatunk el, megmutatjuk, hogyan várják az eredményeket és hogyan reagálnak azokra.
És, persze, amilyen gyorsan csak lehet eredményeket, névsorokat, új polgármestereket neveit közöljük.
De hogy segítünk még egy kicsit, emlékeztetőül. Megmutattuk
Megmutatjuk, ki és hogyan szavazhat polgármesterre és képviselőkre 2014. September 07. 18:39 , milyen technikai szabályok várnak minket a szavazófülkékben. Bemutattuk Ők a szombathelyi polgármester- és képviselőjelöltek 2014. October 02. 14:17 a szombathelyi jelölteket, aztán Vas megye 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú városainak jelöltjeit
Rengeteg a polgármester- és képviselőjelölt Vas megyében 2014. September 11. 13:03 , és beszámoltunk arról is
Vépen eldőlt a választás, Vasváron és Répcelakon biztosan új lesz a polgármester 2014. October 09. 20:22 , kik a polgármesterjelöltek a kisebb városokban.
Mi már dolgozunk, és rövidesen ontjuk a friss és megbízható információkat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!