vasi
1
Visszaesett a vasi turizmus – A májust összegezte a KSH
A külföldiek is hozzájárultak a csökkenéshez.
Tudta, hogy kik voltak Vas megye országgyűlési képviselői a rendszerváltás óta?
Az 1990 óta eltelt 32 év választási adatai sok tanulsággal szolgálnak.
2
Cák is beszállt a településneves őrületbe
De nem ám a már tucattá vált 3 dimenziós felirattal, kreatívan oldották meg.
Poócza Nonsense Andrással és Czirók Andrással folytatódik a Bájoló kreatív
Ez a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár online műsora.
1
Bajban vannak az állatvédők és a menhelyek is: „Sajnos jelen helyzetben nem tudunk annyit menteni, mint szeretnénk”
Nincs könnyű helyzetben a vasi Fekete István Állatvédő Egyesület és a Macskakommandó, valamint a szomszédos Zala megyei Bársonytalp egyesület sem.
1
Bejutott a vasi Rózsabors Műhely a 2020-as Versünnep Fesztivál döntőjébe
Bár a járványhelyzet miatt még nem tudni, hogy pontosan mikor is folytatódik a verseny.
Vasi retróvideók: Űrhajós és Kodály Szombathelyen, autóstalálkozó, békemenet, úttörők a KRESZ parkban 1966-ban
Híradórészletek 1966-ból, Vas megyéből. A hanghiba ellenére érdekes belekukkantani, milyen élet zajlott 54 évvel ezelőtt a megyében. Utcaképek, emberek és események, amikről 54 évvel ezelőtt beszéltek Szombathelyen.
Tudta, hogy temérdek művet publikáltak a vasi írók 2019-ben? – V. rész
Az ötödik és egyben utolsó résszel jelentkezünk, ezúttal 13 írással.
Tudta, hogy temérdek művet publikáltak a vasi írók 2019-ben? – IV. rész
Ismét folytatjuk a sort. Újabb rész, újabb 15 írással!
1
Tudta, hogy temérdek művet publikáltak a vasi írók 2019-ben? – III. rész
És még mindig nem ért véget a sor, most itt a folytatás, újabb 15 írással!
1
Tudta, hogy temérdek művet publikáltak a vasi írók 2019-ben? – II. rész
Mondtuk, hogy előző cikkünk még csak a kezdet. Most itt a folytatás, újabb 15 írással.
Idén sem maradt el a Vasi Mérnökbál – Mutatjuk, kiket díjaztak és hoztunk rengeteg képet is!
A báli mottó ezúttal a „Vár állott, most Kőhalmi…” volt, hiszen Kőhalmi Zoltán Karinthy-gyűrűs humorista volt az est nagyágyúja.
Hétvégén bizonyíthat A Dal 2020 színpadán a vasi Zaporozsec és a Fatal Error is
Tíz produkció látható A Dal 2020 szombati első műsorában. A sorozat három válogatójából összesen tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 7-i döntőbe.
1
Tudtad, hogy temérdek művet publikáltak a vasi írók 2019-ben?
Összegyűjtöttünk most néhányat ezek közül, de ez még csak az első felvonás!
24
Vészfékkel kerülte el a balesetet a 9-es busz sofőrje - Videó
Figyelmetlen kerékpáros hajtott ki Szombathelyen a zebráról a Rohonci útra, egyenesen a 9-es busz elé. A sofőrön múlt, hogy nem hajtott át az asszonyon. Kameránk rögzítette az esetet.
28
Buszbaleset Ikerváron: előzésben lévő Ikarus elé kanyarodott a Kia
Lassan haladó autót előzött a Vasi Volán busza Ikerváron, amikor a jármű irányjelzés nélkül elé kanyarodott. A fiatal sofőr súlyosan megsérült.
10
Ismert szombathelyi színész szállt szembe az erőszakos bolti rablókkal
Horváth Ákos súlyosan megsérült, de már kiengedték a kórházból.
2
Megbillent az aknafedél egy férfi alatt Szombathelyen – horzsolásokkal megúszta
A Bolyai János utcában, füves területen lépett rá egy aknafedél szélére a férfi, majd térdig beesett az aknába.
5
Csuzda Gábor letette esküjét és elárulta, mit várhatnak tőle a szombathelyiek
Az ózdi politikus Hende Csaba mandátumát kapta meg az Országgyűlésben.
2
Füstölni kezdett egy szerelvény Boba és Celldömölk között
A MÁVINFORM szerint egy vágányon már közlekedhetnek a vonatok.
1
Nemzetközi boksztornát nyert Hámori Luca
Spanyolországban állhatott a dobogóra a kőszegi sportoló.
Egy szombathelyi férfi letesztelte a Torgyán doktor által híressé tett chilei cseresznyét
Annyit előre elárulunk, kukacok nincsenek benne.
3
Csurran cseppen: Majka száma még azoknak is tetszik, akik egyébként nem bírják a rappert
Egy felmérés szerint még a kormánypárti táborban is többen vannak a pozitív, mint negatív véleményt formálók.
2
Parkoló Ford kerekét törte ki egy ismeretlen jármű Szombathelyen
Olvasónk kér segítséget, hátha valaki látta azt a járművet, ami hétfőn este belehajtott a parkoló autójába a szombathelyi Váci Mihály utcában.
A Szolnok sem úszta meg, hibátlan a Falco a bajnokságban
Veretlenül zárta az alapszakasz első felét a csapat.
Mercedes autóbusz elé hajtott egy Ford Szombathelyen - egy utas megsérült
A személyautó vezetője az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla ellenére hajtott be a kereszteződésbe.