A következő hét évben a stabil magnak számító kettős mellett több tag cserélődött míg végre rátaláltak az igazira, Csipára (ének). Ekkorra már-már aggastyánnak számítanak, hiszen 16 évesek, ennek megfelelően a Ramses név mellett döntenek. Rövid katonai tiszteletadás után folytatódik a karrier, 1992-től már Pesten, ahol Dance néven válnak egyre ismertebbé. Megjelenik első lemezük, sőt hírük eljut az ország határain túlra is: Romániában negyvenezer ember előtt játszik a zenekar, de fellépnek számos környező országban. Ők nyitják a Scorpions koncertjét a Budapest Sportcsarnokban.
1996-ban a három szerencsi srác újra megrázza magát, és megalakítja a Hooligans zenekart. A csapatba új tag kerül: a basszusgitárt azóta Móricz Norbi kezeli.
Első lemezük 1997-ben még saját kiadásban jelenik meg Nem hall, nem lát, nem beszél címmel, és két videoklip is készül az albumhoz, az Aladdin és a Paradicsom Az egy év múlva piacra kerülő Mesét, álmot, mámort lemeznek már van kiadója, a szombathelyi KO Records. Tovább bővül a klipes nóták száma is, ekkor forog a Meleg vonat a Münchausen és a Hárem filmes verziója is.
1999 szilveszterére egy maxi CD-t hoz ki a zenekar, Álomférfiak címmel.
Októberben itt az új nagylemez, melynek tartalmáról sokat elárul a címe:
S Z E N Z Á C I Ó!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!