Nekem, ma Apollónia névnapon jutott eszembe, a gyerekkorommal együtt, amikor sokszor hallgatták őt a családban.
Cigánydalokat, meg magyar nótákat énekelt, nagy sztárnak számított a 70-es, 80-as években. Meg Horváth Pista is, akire szintén rátaláltam, amikor videókat kerestem a neten Kovács Apollóniáról. Itt is vannak ők ketten. Jó őket hallgatni, nézni. Megjegyzem, Horváth Pista ingéért hajba kapnának a hippik - én is elfogadnám.
Az énekesnő egyébként 2011-ben Kossuth-díjat is kapott, de magányosan és elfeledve halt meg az idősek otthonában 2012-ben, 86 évesen
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!