Részletes imertető a karneválszínházról

KARNEVÁLSZÍNHÁZ – TEATRUM SAVARIENSES

TITUS MACCIUS PLAUTUS: A BÖGRE (AULULARIA)
– komédia egy részben –

Fordította, kiegészítette és a dalszövegeket írta: Devecseri Gábor

Minthogy az ezévi Karnevál ismét elsősorban Szombathely ókori történelmét kívánja feleleveníteni, szinte magától értetődően merült fel az ötlet, hogy idézzük fel az antik római színjáték valamely műfaját – korabeli előadási körülmények közepette. A Karnevál szellemének sugallatára pedig természetesen a komédiát választottuk, amelynek legnagyobb művelőjét, Plautust csupán alig több mint két évszázad választja el a születő Savaria világától. S bár szerzőnk köztudottan görög mintákat követve írta vígjátékait, a jellemeket és a helyzeteket jobbára mégis a saját korából merítette, így műveiben a Római Birodalom legtöbb polgári települése, tehát akár Savaria hétköznapjaira is ráismerhetünk.
A bögre című komédia töredékes formában maradt ránk, a magyar színpadok számára Plautus legkiválóbb fordítója, Devecseri Gábor egészítette ki a szerző felismerhető szándékai szerint, s az eredeti versmértékben. S bár a darabot – éppen befejezetlensége miatt – világszerte jóval ritkábban viszik színre, mint legnépszerűbb társát, A hetvenkedő katonát, irodalomtörténeti híre és értéke nem csekélyebb annál. A bögre indítja útjára ugyanis a vígjátékírás egyik legkedveltebb vándortémáját, a pórul járt zsugori történetét, így számos későbbi komédia – például Moliere A fösvénye – ősmintájának tekinthető. Plautus mesterien rajzolja meg benne, hogy a váratlanul egy bögrényi aranypénzt találó szegény ember, az öreg Euclio személyiségét hogyan torzítja el a hirtelen jött gazdagság, hogyan fordítja őt szembe környezetével, s miképpen teszi egyetlen lánya s a szomszéd fiatalember egybekelésének legfőbb akadályává. De szerencsére minden komédiában felbukkan egy furfangos szolga, aki a legkilátástalanabb helyzeteket is képes némi leleménnyel megoldani…
A darabot a játékhoz hangulatos hátteret kínáló Egyházmegyei kollégium udvarán állítjuk színpadra.

Játszó személyek:

EUCLIO, öreg   Jordán Tamás (Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes Művész)
PHAEDRIA, a lánya   Kis Bernadett
MEGADORUS, öreg   Hollósi Frigyes (Jászai-díjas, Érdemes Művész)
EUNOMIA, a húga – A házi LAR   Egri Márta (Jászai-díjas)
LYCONIDES, Eunomia fia   Inotay Ákos
STROBILUS, Megadorus és Lyconides szolgája   Bezerédi Zoltán (Jászai-díjas)
STAPHYLA, Euclio szolgálója   Helyes Annamária
ANTHRAX   } szakácsok   Vass Szilárd
CONGRIO   Greifenstein János
PHRUGIA   } fuvolásnők   Horváth Veronika
ELEUSIUM   Molnár Éva
PYTHODICUS, Megadorus ostorosa   Bernáth Dénes

A játékot segítő személyek:

Jelmezkivitelező   Bukvai Albertné, valamint a Teleki Blanka Szakképző Iskola szakoktatói és diákjai
Maszkok, kellékek   Greifenstein János
Hangtechnika:   Báb-táncoltató Kht. és Simon Ottó
Súgó   Merklin Ferenc
A rendező munkatársa   M. Kapornaki Rita
Zeneszerző   Horgas Ádám
Játéktér- és díszlettervező   Horgas Péter, Bátonyi György
Jelmeztervező   Huszthy Edit
Rendező – mozgástervező   Horgas Ádám
Művészeti vezető – dramaturg   Duró Győző (Jászai-díjas)

Az előadások helyszíne:
SZOMBATHELY, EGYHÁZMEGYEI KOLLÉGIUM UDVARA (Szily János u. 1.)

Az előadások időpontja, jegyárak:
2005. AUGUSZTUS 19. 17.30
(esőelőadás: augusztus 20. 14.00) Jegyár: 1.800 Ft,-
        AUGUSZTUS 20. 17.30
(esőelőadás: augusztus 21. 14.00) Jegyár: 1.800 Ft,-
        AUGUSZTUS 21, 11.00
(esőelőadás: augusztus 21 17.30) Jegyár: 1.800 Ft,-
        AUGUSZTUS 26. 17.30
(esőelőadás: augusztus 27. 14.00) Jegyár: 2.100 Ft,-
        AUGUSZTUS 27. 17.30
(esőelőadás: augusztus 28. 14.00) Jegyár: 2.500 Ft,-
        AUGUSZTUS 28 11.00
(esőelőadás: augusztus 28. 11.00) Jegyár: 2.100 Ft,-

Színházi jegyelővétel:
Kizárólag írásban július 8-ig a Karneválirodában:
Fax: 94/510-160; E-mail: savariakarneval_KUKAC_axelero_PONT_hu
Levélcím: savaria Történelmi Karnevál –Karneváliroda
9700 Szombathely, Széchenyi u. 1. Pf.: 104

Nyitvatartások:
Ferences-kert: Augusztus 26-28. 10.00-19.00. óráig
Romkert: Augusztus 26-28. 10.00-19.00. óráig

Római kocsi:
Augusztus 26-28-ig. Az idei karneválon is igénybe vehető egy kis utazásra a római kocsi a Ferences-kert és Fő tér között útvonalon. Jegyváltás a végállomásokon. A retúrjegy ára: 300 Ft.

Információs pavilon:
Augusztus 8-tól idén is információs pavilon várja a karneválról bővebb tájékoztatást igénylő érdeklődőket Szombathely Fő terén. A pavilonban a karneváli és idegenforgalmi kiadványokon túl könyvek, videokazetták és karneváli ajándéktárgyak vásárolhatók.
Nyitva tartás: augusztus 8-26.: H-P: 10-17 h. Szo: 10-13 h. Augusztus 26-28.: 9-22 h.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Ajánló