Vannak akik nem értik meg, amit olvasnak - Olvasói levél -

Kedves Gorbi és néhány más olvasni képtelen levélíró!

Szerintem gondolkodjatok el azon, hogy a nyilvánvaló hazugságaitokkal, a másik hülyének való beállításával mit értek el. Legalább kétszer leírtam már, hogy soha nem hívtam a rendőrséget és semmilyen módon nem akadályoztam az Uránia Udvarban szórakozókat. Még csak keserű megjegyzést sem tettem rájuk, hanem otthon a családommal bosszankodtam az éjszakai hangzavaron. (Értsd 22 óra után több ezer wattal bömböltetett zene)

Ennek ellenére sorozatban úgy állítotok be engem, mintha én hívnám a rendőrséget. Figyelj, olvasd el tagolva az alábbi sort: még soha  nem hívtam a rendőrséget és semmilyen módon nem akadályoztam senki szórakozását.

 Érthetően írtam?

 Örülök, hogy Gorbi rendkívül kifinomult hallással rendelkezik és több ezer watt dübörgése ellenére meghallja, hol kacagnak. Kedves Gorbi: én még a zárt falak között sem hallom meg a "buli" idején, ha mellettem 5 méterre kacag valaki, akkor te ezt hogy teszed meg? A muzsika pedig nem a legmegfelelőbb szó arra amit hallani lehet, használd inkább a zene szót, jó? (A költemény és a rímelő sorok sem fedik feltétlenül ugyanazt a fogalmat)

 A nevemről.
 Soha nem állítottam, hogy bárkinek ismernie kellene, cáfoljatok meg saját írásommal, ha tudtok. A belváros egyik lakója vagyok, aki úgy gondolta, hogy megosztja a véleményét a levélírókkal, akik rendkívül egysíkúan közelítették meg ezt a kérdést, alapvetően mumusnak kikiáltva azokat, akik szombat éjjel szeretnének pihenni. Nem tudom miért baj, ha én a monogrammommal azonosítottam magam, és nem a teljes nevemmel. (A levélírók zöme ezt teszi, ha valaki ezt kifogásolja, akkor az valószínűleg tegnap csatlakozott a netre a sulinet keretében és nincs tisztában a nick fogalmával) Szeretném felhívni a figyelmet az emailcímemre, amin még senki nem kérdezte meg, ki is vagyok. Úgy látszik ahhoz már kevés volt a bátorság és a szellemi tőke.

 Üdvözlettel:

MD (a vezeték- és keresztnevem kezdőbetűi)  aki még soha nem hívta a rendőrséget, nem őrjöng és nem idegbeteg, de szombaton éjszakánként (értsd: 22 óra után) szeretne nyugodtan pihenni belvárosi lakásában, amit nem seggnyalással kapott.

 Elnézést kérek azoktól, akiknek az IQ-szintje elég magas ahhoz, hogy ezeket már az előző leveleimben is megértették

MD
Szombathely
szombathely_KUKAC_vipmail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény