Brazil és a Művészeti -olvasói levél-

T. Szerkesztőség!

Voltunk jó páran annak idején, akik meglehetősen bíztunk Szabolcsban.
Amúgy meg büszkék vagyunk arra, hogy a saját erejéből és tehetsége okán olyan sikerei vannak, mint amilyenek.

Én személy szerint kéüön is örülök, hogy ismerhettem és taníthattam. És volt szakmai tanáraként nagyon örülök annak, hogy a mozgóképcsinálással (akkori választott szakjával) rokon területen dolgozik - nem kis eredménnyel.

Az újságíróknak pedig egy kicsit visszafogottabb fogalmazást tanácsolnék: az hogy 14-18 éves korukban a művészeti pályára készülő diákjainkank a továbbtanulásukról mit és hogyan, főként miért tanácsolunk az erről folytatott számtalan beszélgetésben, azt ennyire sommásan, mint ahogyan az a Szabolccsal készült interjú felvezetőjében szerepel, elég leegyszerűsítő megítélésnek tartom.

Viszont gratulálok a cikk megjelentetéséhez, a kérdésekhez, a képanyaghoz. Egyáltalán ahhoz, hogy a nyugat.hu minden területen számon tartja, kik indultak városunkból.

Vágvölgyi András
a Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanára
vagand_KUKAC_freemail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény