Szombathelyi Képtár

A Szombathelyi Képtár 2008. májusi programjai:

 Május 8 – június 8.
Tetszőleges lényeg – A 2000 utáni táj
Kortárs művészek csoportos kiállítása
Néhány idézet a művészeket felkérő levélből:
„ A modern nyugati ember másként sétál egy erdőben, mint 18. század elődje tette, és megint másként, mint egy hopi indián. Nem azért, mert a mai erdő a természetvédő egyesületek védelme alatt áll, mert savas eső fenyegeti ezt is, vagy mert megcsappant az erdők és a művelés alá nem vont területek nagysága, hanem azért, mert megváltozott az erdő érzékelésének módja.” (Maarten Doorman: A romantikus rend)

„Az így megvalósult álom persze rémlátomás: Heidegger tudomány –és technofilozófiájában felvett lehetőségek legrosszabb változata, amikor is a technoszféra teljesen összezárul az ember körül és a (természetes lét(feltételek) egész konstellációja eltűnik az elényomuló „állomány” létesítményei mögött.” (Tillmann J.A.: Távkertek – Kiállításkert)


Május 22 – június 24.
Hódolat Picassónak

A Szombathelyi Képtárban 2008.május 22 és június 24 között bemutatásra kerülő „Hódolat Picasónak” című kiállítás két részből tevődik össze: az elsőnek a nagy részét Picasso Honore de Balzac „Ismeretlen remekmű” című novellájához készült illusztrációi jelentik, a második részben Picasso és a művészetének tisztelgő alkotók művei láthatóak Mirótól Lichtensteinig.

Balzac a művészet határkérdéseit elemző illetve a művész és az élet viszonyát bemutató ŤIsmeretlen remekműť című novellája három festő, a fiatal Poussin, Porbus és az agg Frenhofer szerepel. Ambroise Vollard (1865 – 1939) francia műkereskedő, galerista és kiadó ötlete volt, hogy ezt a novellát Picasso illusztrációival adják ki. Vollard kiállítótermeiben számos korabeli művész (Picasson kívül például Matisse, Vincent van Gogh, Paul Cézanne, Pierre-Auguste Renoir) kapott helyet alkotásainak bemutatására, ezenkívül Vollard jó kapcsolatainak köszönhetően, kiadói minőségében számos remek művészt meg tudott nyerni könyvillusztrációk készítésére.
ŤAz ismeretlen remekműť-ben felvetett kérdések, a művészt valamint művészetét érintő problémák, a művész szándéka, mondanivalója illetve annak kifejezésére szolgáló eszközök és formák Picassot is - különösen kubista periódusa kezdetétől - meglehetős intenzitással foglalkoztatták. Picasso tizenkét rézkarc illusztrációja nem a Balzac-i elbeszélés fonalát követi, hanem a művész és modellje kapcsolatával foglalkozik, amely számára is nagy fontosságú volt.

A kiállítás másik része ŤHommage á Picassoť kollekció, mely Wieland Schmied német művészettörténész kezdeményezésére készült a nagy spanyol mester 90-ik születésnapjára. A bemutatott munkák között számos élvonalbeli amerikai és európai festő, grafikus és szobrász neve olvasható.

Megjelenik a szürrealizmus képviselője: Joan Miró, a pop-art élszemélyisége Andy Warhol, Claes Oldenburg, Roy Lichtenstein, valamint az Ťúj realizmusť követője Jean Tinguely.
Pablo Picasso életműve egy fenomén jelenség a XX.század művészetének palettáján, nemcsak azért, mert nagyon termékeny művész volt és sokféle műfajban alkotott, hanem azért is mert nagy volt a kihatása a művész társadalomra. A ŤHódolat Picassónakť című kiállításban szereplő munkák erre jó példa – számos ország több generációjának termése tanúskodik erről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Ajánló