Március 7-én rendezték meg 23. alkalommal a Legügyesebb kollégista megyei versenyt a szombathelyi Herman Ottó Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban, melyen idén 11 vasi kollégium szállt versenybe:
Ez összesen 55 kollégistát jelent - tudtuk meg Tánczos György kollégiumvezetőtől. Ahogy korábban, úgy idén is 5 kategóriában, egyéni és csapatversenyekben mérték össze tudásukat fiatalok.
Sport és ügyességi kategóriában a 17 év alatti fiúk és lányok, valamint a 17 év feletti fiúk és lányok is külön szálltak versenybe. Kellett ugrókötelezni, pingpongozni, kapura rúgni, célba dobni, de volt ingafutás, labdagyűjtés és távolugrás is.
A művészeti kategóriában pedig emlékplakettet kellett tervezni.
„2001-től rendezzük meg az országos kollégista verseny megyei válogatóját a Herman Ottó Kollégiumban. Utolsó országos verseny 2015-ben volt, de a megyei versenyt továbbra is megtartjuk minden év tavaszán. Két év kihagyás után a közel 3 órás verseny jó hangulatban telt, felkészülten érkeztek a diákok, hogy megszerezzék a vándorserleget” – árulta el lapunknak a kollégiumvezető.
Íme az idei eredménynek:
Csapatversenyben:
Egyéniben I. helyezettek:
Művészeti kategóriában I. helyezett: