A MIÉP vasi elnökének reagálás a FIB sajtótájékoztatójára -olvasói levél-

A FIB-iszes Komássy és Oroszvári találgatásai, feltételezgetései, főleg, ha abba még egy adag rosszindulatuk is csöpögtetve van, nem vezet/het/ máshová, csak oda, hogy a 45 évig /és még most is!/ agymosott, elvakított álompolgárokba további kételyeket ébresszenek a nemzeti összefogás iránt.

Lehet, hogy a sürgősséggel összehívott sajtótájékoztatójukkal is éppen ez volt a céljuk?

Ezért vagyok kénytelen e honlapon is néhány hamis megnyilvánulásukat tisztázni.

Először is: nem MIÉP-Harmadik Út, hanem MIÉP-Jobbik a Harmadik Út néven van e pártszövetség a bíróságon bejegyezve. Réti Miklós kisgazdái  a bírósági bejegyzés folyamatában /10 megyéből és Budapestről/ csatlakoztak a Harmadik Úthoz, ezért hivatalosan már nem, de teljes joggal bírnak a pártszövetségben.
Csonkaországunk néhány választási körzetében valóban támogatják a polgári körösök a harmadikutas egyéni jelölteket, így a vasi 2-ik körzet  /jobbikos/ harmadikutas jelöltjét is addig, amíg ki nem 'nyírták' azok, akiknek útjában volt.

Hende Csabának a polgári körös támogatásokhoz  semmi köze nincsen, és jelenleg még háttéralku-kezdeményezés sincs folyamatban a FIDESZ és a Harmadik Út között.

Ami pedig Komássy azon vádját illeti, hogy a MIÉP szélsőséges lenne, itt és most megnyugtathatom, hogy nem a károsult a szélsőséges, aki rendőrért mer kiáltani, hanem  a   kirablója, mert semmibe veszi az elfogadott  társadalmi normákat.

Komássynak talán inkább az eszmei ősei között kellene előbb szélsőséges/eke/t keres/gél/nie, hogy legyen valóságos az /érték/ítélete.

Honfitársi üdvözlettel:

B.Kiss-Tóth László, a MIÉP Vas megyei elnöke

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény