Sajtóközlemény
A Fidesz és dr. Hende Csaba a sajtónyilvánosságnak eljuttatott közleményében az SZDSZ-t is vádolja, általa rágalmazónak és becsületsértőnek vélt szórólapok terjesztésével.
Az SZDSZ megyei Választmánya kéri, hogy állításai bebizonyítására juttassa el az SZDSZ megyei irodájába azokat a bizonyítékokat, melyek szerint az SZDSZ-nek bármilyen köze lenne a kifogásolt anyagok elkészítéséhez, és terjesztéséhez.
Amennyiben ilyen bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, a Fidesz és dr. Hende Csaba mindazon sajtóorgánumokban kövesse meg az SZDSZ-t, ahol a valótlan állítások megjelentek.
Az SZDSZ Vas megyei Választmánya leszögezi, hogy a párt NEM folytat negatív kampányt, kizárólag az SZDSZ programjában megfogalmazottakat kívánja a választópolgárokkal megismertetni.
Az SZDSZ Vas Megyei Választmánya nevében
Németh Kálmán, megyei elnök
Kelt: Szombathely, 2006. március 27.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!