A kicsiket rengeteg programmal várták a szervezők a tojásfestésben és agyagozásban is lemérhették kézügyességüket a lurkók. A foglalkozások mellett, ovis rajzkiállítás is várta az érdeklődőket. Szombathely szinte összes óvodájából érkeztek képek.
A délután persze nem múlhatott el zene nélkül, Halász Judit adott koncertet a kicsiknek. A művésznő érkezésének hírére már a hét elején elkapkodták az összes jegyet, aki úgy gondolta, hogy a helyszínen veszi meg a jegyét az bizony hoppon maradt.
Az MMIK színházterme teljesen megtelt, és a Judit nem okozott csalódást. Örökzöld dalait együtt énekelték szülők és gyermekek. Az idő nem fog ezeken a dalokon, akárcsak 20 éve, most is nagyszerű hangulatot tudtak varázsolni. Hiszen ki nem ismerné a Micimackót vagy a Boldog szülinapot?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!