Lehet hogy nem ugyanazon a táncfesztiválon jártunk? -olvasói levél-

Lehet hogy nem ugyanazon a táncfesztiválon jártunk? Az egész D szektor morgott és felháborodásának adott hangot a nézőközönség kényelmetlen elhelyezése miatt. Magassarkú cipőkben kiöltözve ültünk a magaslesen, az én lábam belelógótt az előttem ülő frizurájába az én fejemet pedig a felettem ülő veszélyeztette.
Gálába öltözött idős párok akadoztak a rácsos lépcsőn és szédültek a meredek lelátón. A hangosítás pocsék volt, alig lehetett érteni a szövegeket, a zene meg leüvöltötte a fejünket.Természetesen egy levelet is írok a szervezőknek, jó magam is rendezvényszervező vagyok, és az általam meghívott vendégek nem tetszésüket fejezték ki, nem értették hogy hívhattam meg őket olyan messziről egy ilyen borzalomra 19.30.-tól éjfélig!!
Csak remélni tudom hogy a rendezőség túllépve a lila mámoros ködön jövőre gyökeresen változtat ezeken a problémákon.

Szombathely
Tama Lilla
lola_PONT_lola_KUKAC_freemail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény