Gondok a Csótóval - olvasói levél

Éppen a napokban sétáltam két kisfiammal a Csótónál. Bementünk a szigetre, gondolván kicsit tisztább lesz, hiszen kutyamentes övezet. A tó eléggé büdös volt, én nem andalognék ott sokáig ( lehet, hogy ilyenkor ez a szag természetes, ezt nem tudom).

Bent a szigeten az első padnál már a hajléktalanok után ott maradt zoknik, szemét és üvegek fogadtak bennünket. Tovább menvén sem volt jobb a látvány, persze a növényzet szép, de ebben aztán ki is merül a látnivaló. Gondolom, a csónakkölcsönzés iránti érdeklödés csökkenése sem véletlen. A csónakok madárpiszkosak, romosak, a stégek úgyszintén romosak, nem látszik valami biztonságosnak. Gondolom, más is észre veszi ezeket.

Nem is várom, hogy valami változik ettől, csak az oldalon megjelent írás miatt gondoltam, hogy leírom a véleményemet.

Oláh Csilla
Kőszeg
mamil_KUKAC_freemail_PONT_hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény