SOS! Monumentális szemétégetőt terveznek a magyar határra -olvasói levél

Szentgotthárdtól mindössze 100 méterre, a termálfürdőtől 400 méterre, de Ausztria területén akar felépíteni egy osztrák cég egy monumentális szemétégetőt, három nemzeti park - Raab Naturpark, Goricko, Őrségi Nemzeti Park - közvetlen közelébe.
A szemétégető az osztrák városoktól távol, Burgenland legkeletibb részére épül, ahol az uralkodó szélirány észak-nyugati, tehát alapvetően Magyarország területét, Szentgotthárd és az Őrség területét érné a környezetszennyezés.
Hogy a beruházás méreteit érzékeltessük, évi 200 ezer tonna hasznosíthatatlan hulladékot kívánnak elégetni, ez kb. egy kétmilliós nagyváros egész évi szeméttermelése.
A hulladékégető kéménye háromszor lenne magasabb, mint történelmi városunk központjában álló, annak látképét alapjában meghatározó barokk épületegyüttes templomtornya.
A beruházó EU-s forrásokból kívánja finanszírozni a projectet, miközben sem a magyar hatóságokat, sem a magyar minisztériumokat, sem a helyi lakosságot nem tájékoztatta érdemben, velük egyeztetéseket nem kezdeményezett, sőt mindezidáig az osztrák környezetvédelmi hatóságoktól sem kért engedélyeket.

A helyi lakosság és a helyi civil szervezetek minden diplomáciai és törvényes tiltakozási módot megragadtak és továbbra is megragadnak, de ilyen hatalmas gazdasági erővel szemben segítség nélkül legfeljebb a hősies végvár szerepét tölthetjük be.

A segítségét kérjük:

- Ha Ön kapcsolódik civil szervezethez, környezetvédő csoporthoz, kérjük, társaival, partnereivel ismertesse régiónk súlyos problémáját, és egy esetleges együttműködés érdekében vegye fel a kapcsolatot Szentgotthárd Város Önkormányzatának Gazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának elnökével, Labritz Bélával (telefon: 06 20 933 85 38, e-mail: albatross_KUKAC_index_PONT_hu).

- Ha átérzi kisvárosunk és a mindössze 15 ezres kistérségünk problémáját, szeretné megőrizni az Őrség egyedülálló szubalpin klímáját, a határszéli régiónk egyedi állat- és növényvilágát és az évszázad folyójának választott Rábát, vagy egyszerűen csak nem szeretné, hogy egy súlyosan környezetszennyező beruházást telepítsenek egy magyar város határába, kérjük, küldje ezt az e-mailt tovább barátainak, ismerőseinek.

Meghatározóan fontos a számunkra, hogy a beruházó és a mögötte álló érdekcsoportok az ellenállásunkban ne csupán egy számukra jelentéktelen kisváros akadékoskodását, hanem széles társadalmi ellenállást lássanak a régió lakossága, a környezetvédők, a civil szervezetek, a hatóságok, a magyar állam és a tájékozott honpolgárok részéről egyaránt.
Tudjuk, hogy ehhez csak egy elenyésző apróság ez az e-mail, számunkra mégis minden ilyen apróság fontos, hogy tájékoztassuk a közvéleményt, és talán néhány döntéshozóhoz is eljut ez az e-mail.

További információk az alábbi linken olvashatók:
http://www.szentgotthard.hu/lpk/szemetegeto.php

A www.szentgotthard.hu városi portál folyamatosan beszámol a fejelményekről.

Segítségét, közreműködését előre is köszönjük!

SZEVASZ - SZentgotthárdi Választópolgárok Asztaltársasága

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény