Kikapós és hűséges: Dobó Kata a Karneválszínház deszkáin

– Üdvözöllek itthon! Kis túlzással így is köszönthetlek, ugye?
– Igen, ez a régió kicsit hozzám tartozik, bár Pesten születtem közel 10 évig éltem Győrött. Valójában győrinek is vallom magam.

– Ott még Kovács Katalin néven éltél. Hogyan lett belőled Dobó Kata?
– Ezen a néven én magam is ismertem három olyan embert, akik a saját szakmájukban kiemelkedőt alkottak. Kicsi ezt unalmasnak találtam. Nem mintha én olyan kiemelkedőt alkotnék (nevet)… Amikor aztán jött „A miniszter félrelép” úgy gondoltam ez jó alkalom a névváltoztatásra. Persze minden apuék beleegyezésével történt.

A színpad az örök szerelme
– Téged a 90-es évek végén futó magyar filmekben ismert meg a közönség. Aztán kimentél Los Angelesbe, majd visszajöttél, egy film kedvéért (Csak szex és más semmi). Most pedig színpadra lépsz. Melyik az igazi?
– A színpad az örök szerelem, azt az érzést, amikor az ember a színpadon van, nem lehet semmivel sem felülmúlni. Ez egyszerű és megismételhetetlen, nem úgy, mint a film, ahol a trükköknek nagy szerepe van.

– Akkor mért láttunk téged olyan ritkán színpadon?
– Mert nem voltam itthon, ahhoz pedig, hogy színpadon játszhassak egy társulat tagjává kellene válnom. Így aztán kapva kaptam a karneválszínházi felkérésen, nem tudtam rá nemet mondani.

– Csakhogy ez nem egy hagyományos színházi produkció, hisz szabadtéri színpadon, világos nappal játszotok egy igazán vérbő, harsány komédiát. Mennyire kihívás ez Dobó Katának?
– A színpadon az ember nem Dobó Kata, így aztán ott más, sokkal merészebb vagyok, mint a civil életemben. Hans Sachs négy darabjából háromban játszok: az első epizódban egy ravasz, kikapós menyecskét alakítok, aztán egy hűséges feleséget, akire a férje féltékeny, s végül egy útnőt jelenítek meg

– Melyik áll hozzád legközelebb?
– Talán a ravasz, kikapós menyecske (nevet), de valójában mindegyiket nagyon kedvelem.

– A Csak szex és más semmi című film hozott most haza, odakint pedig egy színházi darabban Strindberg Júlia kisasszonya várt volna rád. Két gyökeresen más karakter. Miért az első mellett döntöttél?
– Én egyébként is gyakran járok haza. A film forgatókönyve nagyon tetszett, de ha más lett volna, azt is szívesen elvállaltam volna. Én mindig is úgy szerveztem az életemet, hogy mindkét helyen tudjak dolgozni. Ez fontos számomra, és jó érzés, hogy meg is tudom valósítani.

Csak a repülést nem szereti
– Mit adott Los Angeles?
– Bátorságot, és sokkal jobban megismertem magam, megtudtam, mire vagyok képes. Az ott egy egészen más világ, nem rosszabb és nem jobb, csak más. Az angol persze eleinte behatárolta a lehetőségeket, de alapjában véve teljesen mindegy melyik földrészen vagy, milyen nyelvet beszélsz – ez a munka ugyanazt követeli itt is és ott is. Csak a repülést nem szeretem. Az jó, hogy mindkét helyen otthon vagyok, persze a haza mindig is ez marad.

– A haza történetének egyik legjelentősebb időszakába csöppentél bele a közelmúltban. A Szabadság, szerelem című film szerepére hogyan készültél?
– Kutatómunkát kellett végeznem, erről a korról keveset tudtam. Amikor ugyanis mi érettségiztünk a II. világháború utáni történelemmel nem igazán foglalkoztunk. Ez a korszak nem a kedvencem, nem ez érdekel leginkább. És persze fel kellett építeni egy karaktert. Meg a szokásos dolgok, amit egy ilyen szerep megkíván. Az utószinkronokat is csak most fejeztem be, párhuzamosan a próbákkal.

Rendezés helyett inkább regényt írna
– És milyen volt az időutazás?
– Jó. Szép kor volt az. Sok dolog történt.

– Az októberi premier után visszautazol Los Angelesbe?
– Valószínűleg igen. Már kapom az e-maileket, kérdik, mikor érkezem – ez jól esik.

– Film vagy színház vár?
– Ott inkább a film.

– Itthon kaptál felkéréseket?
– Felkérésről még nincs szó, inkább csak ötletek merültek fel.

– Rendezésre nem gondoltál?
– Nem, nem. Inkább az írás…

– Írás? Miben gondolkodsz? Vagy már neki is álltál?
– Nem, még nem mertem hozzáfogni. Regényben gondolkodom, de nagyon nehéz dolog ez. Olyan írók a kedvenceim, akiknek a nyomdokaiba lépni szinte lehetetlen. Márpedig én minden tekintetben azt vallom, hogy vagy 100%-osan vagy sehogy. Egy Csehov vagy egy Kundera után leülni írni, nem könnyű.

– Életrajzi ihletésű lesz Dobó Kata regénye?
– Nem hiszem.

– De az élettapasztalatok benne lesznek…
– Persze, azt nem lehet kikerülni. Az ember azért ír, hogy megossza másokkal a tapasztalatait. Persze ez még nagyon távoli dolog, de valahol mélyen ott nyugszik a szívem csücskében.