Utolsó lecsengetés: Sziget 2006

Pogóban lila foltokat szerezni, tűzmadarak elől menekülni, sokmindenfélébe belemerülni. Mindezt visszasírni...

„Hogyan mutogassak, hogy megértsed, heeee? Visszaaa!” – süvölt rá a forgalomirányító közeg dagadó halántékkal és széles karkörzésekkel a HÉV irányába véletlenül az autóút mentén poroszkáló csipetcsapatra. Ők egymásra néznek, hátha valamelyikük ért a kevésbé szép szóból, de nem. Külföldiek. „A rendőrnek is meg kéne tanulnia angolul, nem?” – kel az ordas hangtól megzizzenő brigád védelmére a zebra túlfeléről generációnyival idősebb magyar társuk, akit azon melegében maga mellé rendel a hatóság büszkeségében sértett személye. Egy zabosabb szentbeszéddel megússza.

Igaz ami igaz, nem kifejezetten örömittas esemény hajnalhasadtán visszazakkanni a tahóságtól savanyodott hétköznapok és csontos normák mókuskerekébe onnan, ahol érdekek helyett érzelmek dominálnak, ahol fancsali depresszió helyett a fültől-fülig mosoly vezeti a listát, ahol békében lehet letelepedni egy cserje szomszédságába fondorlatos cigarettát pödörni, ahol sehová nem kell sietni, mert ígyis-úgyis hamar rádtalál az éjszaka.

Ahol a freedom az egyedüli úr, még ha erősen kapitalista kivitelben
Hiszen az idei Szigeten egyféle telefon volt feltölthető, egyféle kóla legurítható, és egyféle banktól lehetett csak pénzautomatát is lelni, azért a multik tapadókorongjairól lecuppanva kellemesen rátalálhatott mindenki a számításaira – lett légyen az a The Orb szakrális varázslása elektronikus köntösben, a Radiohead éteri-lebilincselő játéka, vagy a német Gentleman napkorongot is előcsaló, szívtárogató dancehallreggae műsora (Sean Paul tavalyi show-jával jobb, ha meglapul mögötte).

De rátalálhat arra is, amire éppenséggel nem számított. Ácsorog például az éj leszálltával egy domb tövében, ahol a vak semmiből hirtelenjében ráspolyszerű motorzúgással ugrik elő egy, a Madmax lepusztult utópiáját idéző mechanikus járgány, amiből lángcsóvák csapnak fel, és egy tébolyult zseni, hátán gigászi ventillátorral vezeti azt bele a kiszolgáltatott tömegbe. Aztán még több szikrázó, groteszk masinéria indul útjára a tisztás több pontjáról, állandó menekülésre késztetve az égett olajszagban elképedt népeket. E sorok írója is utólag tudja csak meg: a germán Theater Titanick Firebirds című grandiózus előadásába keveredett bele, de nyakig.

És ha már így esett, körülnéz a nappal ügyeskezű zsonglőrök által borított összművészeti terep további szegleteiben is – mondjuk egy rőtvörös sátorban, ahonnan sötétedés után sanzonszerű muzikális darabok szűrődnek kifelé sokat sejtetően. Nincs az a szigetlakó, akit ne csalogatna befelé a fülledt atmoszféra, s ne kerítenék bűvkörébe a hajmeresztően bőséges élettel átitatott Los Grumildos damillal mozgatott, bizarr s meztelenkedő figurái, s ne gazolna be akár csak egy kávéskanálnyit a lelket bolygató mutáns látványtól – Tim Burton és Cronenberg rajongók előnyben.

Drogsziget?
Jóllehet, akadnak azért még betömésre áhítozó lyukak a szervezésben – aki például a Prodigy vadulása után a Népszabadság sátor mellett szerette volna elhagyni a Nagyszínpad fövenyét, az a tömeg nyomulására bizony kapott egy kostolót a majdnem-pánikhangulatból –, és a bizniszorientáltság elburjánzása is mindenki előtt nyilvánvaló, a szigetelés egyelőre még mindig egy megkerülhetetlen jelenség az ifjonti generáció valamennyi tagja számára. Aki pedig egyszer rápróbál, az újra akarja majd. Drogsziget? Ebből a szempontból feltétlenül.







Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ajánló