Licht Dániel Apa kocsit hajtja.... -olvasói levél

Lichtl Dániel tehát nem a Mozgóképmás Csoport tagjaként, hanem a Művészeti Szakközépiskola ötödéves alkalmazott fotográfia szakos tanítványaként kapott díjat a 13. Országos Diák Filmszemlén. Az Apa kocsit hajt című animációs filmje a Tudósok zenakar azonos címűdalának részleteire készült alkotása, amely idén már kapott díjat a Pécsi Diákfilmfesztiválon is, valamint az Irokéz tehetségkutató pályázatán (amelynek kiállításán jelenleg is megtekinthető az iskola másik versenyfilmjeivel együtt).

Vágvölgyi András
mozgóképtanár
Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium

Vonatkozó cikkünk:
Szombathelyi sikerek a diákfilmszemlén

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény