Olvasom mindenfelé a neten,hogy nagyon jó nevü cukrászda
volt a séi. De megdöbbentő a " tisztelt család " hozzáállása.
Ha a TV-ben csak egy " sajnálom(juk) " elhangzott volna a szájukból - sovány
de legalább......
Úgy érzem, hogy ennyi elvárhattunk.
llítólag a Szombathelyi Önkormányzat még levelet is küldött az elhunytak hozzátartozóinak. Én a fia vagyok - itt Szombathelyen - de valahogy kifelejtettek. Temetési segély? Erről most olvasok itt.
Anyámat csütörtökön már el is temettük. Nem tudtuk teljesíteni a kérését - végrendeletét - hogy elhamvasszuk, mivel hatóságilag megtiltották. Pedig megpróbáltuk a rendőrségen is és az orvosszakértőnél is.(Igy 60 helyett az is 270 ezer lett.)
A 4.-ik hölgy pedig a lépcsőházunkban lakó Pék Ferencék rokona.
Köszönettel:
Vass László
puttymutty_KUKAC_freemail_PONT_hu
Vonatkozó cikkünk:
Újabb beteg halt meg
szalmonellában - Sé kiáll a cukrász mellett
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!