A sátrakat rögzítsük ezentúl a Szentháromság-szobor kerítéséhez! - olvasói levél

A sátrakat rögzítsük ezentúl a Szentháromság-szobor kerítéséhez!?

A hét végén 3 civil szervezet 3 napos megemlékezést szervezett az 56-os forradalomról Szombathely lakói számára. Mivel manapság egyre kevesebb ember veszi a fáradtságot, hogy kiállítótermekbe, kultúrházakba betérjen, ezért kértünk a várostól engedélyt a Fő téri sátor felállítására, remélve, hogy ide csak be-be térnek 1-2 percre az emberek. A sátor felállítását természetesen olyan szakemberre bíztuk, aki évek óta állít sátrakat a Fő téren. A cég direkt erre a célra készítetett olyan cöveket, mely a megszépült Fő tér kövezetében nem tesz kárt. Bár lehet, hogy a Nyugat.hu újságírója által javasolt megoldások: - villanyoszlop, a padok vagy a Szentháromság-szobor kerítése - elegánsabb, ill. biztonságosabb megoldás lett volna.
Úgy képzelem, hogy az önök feladata többek között a körültekintő tárgyilagos tájékoztatás. Sajnálom, hogy nem volt idejük kérdéseiket feltenni a sátort állító cég, ill. a szervezők képviselőinek. Arra is energiát fordíthattak volna, hogy a sátorbontáskor ellátogatnak a helyszínre, ahol megörökíthették volna azokat a mozdulatokat is, amikor a cövekek eltávolításakor a fugák épségét helyreállítottuk, ill. ipari porszívóval a környéket gondosan megtisztítottuk.

Tisztelettel:
Tímár Péter
Honderű Asztaltársaság
Szombathely
lamantinklub_KUKAC_axelero_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
Újfajta sátorozás a Fő téren

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény