Sensei Horváth Győző tiszteletére -olvasói levél

Rengetegen élünk ebben a városban, akik ha küzdősportban élő-égő társainkkal beszélgetünk, és valaki kimondja azt a nevet, hogy Győző, senki nem kérdezi, hogy milyen Győző. Nem ok nélkül becsüljük ezt a nevet, amelyhez számtalan legenda fűződik, akár az éjszakából, akár a ringből. Sokan utálják, még többen kedvelik, de mindenki becsüli. Hogy is lehet ez? Akihez kegyes volt a sors, és vegytiszta, mesterséges, képmutató világunkban volt alkalma felállni küzdeni őseink hagyománya szerint puszta kézzel egészen az utolsó erőfeszítésig, az tudja becsülni annak a harcosnak az életútját, aki szemébe nevet a fájdalomnak és a félelemnek, és mindennél többre tartja a bátorságot és a keménységet.

Sokan szeretnénk magunkénak tudni ezeket a tulajdonságokat, azonban én csak saját példámon okulva, egy-egy sérülés és kudarc után csodálattal adózok azon mestereknek, akik titánokként tudnak felülemelkedni a halandó harcosok esendőségén. Arról pedig, hogy Győző mögött mennyi edzésmunka van, talál nem egy nevesincs pistinek kellene találgatásokba bocsátkoznia, akinek még annyi vér sincs a pucájában, hogy felvállalja a véleményét. Talán csak nem azért, mert legrosszabb rémálmaiban sem merne felállni Győzővel szemben?! Nos pistikém, majd ha képes leszel pihenés nélkül végig zsákolni másfél órát, akkor talán lesz némi segédfogalmad a Győző-féle edzésmunkáról. Ja, és még egy apróság: a ketrecbe nem csak be kell tudni menni, onnan ki is kell tudni jönni!

Azt viszont nagyon remélem, hogy aki kick boxos, az pistihez hasonlóan a választja szót nem ? válasszának ? írja, mivel az némi intelligenciabéli hiányosságokra enged következtetni, ami nem előny még a kick boxban sem!

Tiszteletem, és megbecsülésem minden igazi harcosnak, elsősorban sensei Horváth Győzőnek!

Osu
Dr. Szendrő-Németh Tamás
drsznt_KUKAC_yahoo_PONT_com

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény