Kérjen bocsánatot az MSZP!!! -olvasói levél

Felhívom a figyelmét Gyebrovszki és Nemény uraknak, hogy illendő és tisztességes és nem utolsósorban etikus volna bocsánatot kérniük a gyújtogatás ügyében!

Nemrég közös sajtotájékoztatójukon (melyről korábban megírtam véleményemet) a sorok között bújtatva, sugalmazva és egyértelműen is premontreis diákokat és a Fő téri tüntetőket vádolták a gyújtogatással. A tettes rendőrkézre került, de nem tartozik a fent említett két csoportba, így a rágalmazás - most már bizonyos- teljesen alaptalan volt.

Érdeklődve fogom figyelni, hogy mindezek után képesek-e a képviselő urak levonni a következtetéseket és van-e bennük annyi "gerinc", hogy bocsánatot tudjanak kérni...(Egy tippem azért van, hogy mi fog történni...)

gizi89
Szombathely
gizi89_KUKAC_freemail_PONT_hu

Vonatkozó cikkünk:
Meg akarta viccelni az MSZPt a gyújtogató

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Vélemény